Az őszi túraszezont bevezető, viszonylag könnyen teljesíthető, de javarészt jelzetlen utakon vezető túra.
A kurta-bérci katonasír (Fotó: L. A.)
A túra kb. 60%-áig valamilyen szinten folyamatos emelkedésre kell számítani. Csúcspont a Fehér-kő kilátó lesz. Kívánom, hogy legyünk annyian, hogy minimum két turnusban tudjuk megcsodálni a kilátást róla.
Igény szerint Bükkszentkereszt felé útba ejthetjük Bükkszentlászlót. Távban szinte semmivel sem több.
Rossz hír, hogy a Szent István forrás már nem üzemel. Az Orosz kút pedig lovak itatására jobban használható manapság. Tehát legyen nálunk kb. 2 liter folyadék és bőven elegendő elemózsia!
Bob-nak pedig egy szót se! :)
Túránk gyalogos része az 5-ös busz végállomásánál kezdődik és végződik, végig jelzett ösvényeken. Talán nem egészen kétbakancsos erősségű. A jelzések sorrendben P, K , K, P. Sajnos a kezdetén és a végén kb. másfél kilométeres szakaszon forgalmas országúton halad a Szinva-völgy talpán. Körültekintő haladás szükséges. Amint beérünk a Hollós-völgybe, várhatóan sűrű növényzettel is meg kell majd küzdenünk az ösvényen az esős nyár következményeként. Az út egyenletesen emelkedik a Hollóstetői Fogadóig és tovább egészen a Nagy-dél bérccsoportjának vonulatán átvezető hágóig. Ezután már a Lusta-völgybe kerülünk, amely hangulatos úttal – a Lendeczky úttal - vezet vissza a Szinva völgybe. A Lusta-völgy a Nagy-fennsík leghosszabb völgye, mi nagyjából középtájon lépünk be a völgybe. Vízvételi lehetőségre útközben leginkább a túra elejének közelében található Bársonyos-forrásnál lesz lehetőség. A Szinva-forrás mellett ugyan elhaladunk, de annak vizét már régen bekapcsolták a miskolci városi vízhálózatba. Ha mégis csordogálna némi víz belőle, akkor az a véletlen műve.
Bél-kő
FIGYELEM!!! A túra vasárnap lesz!!!
A túra költsége: 5800 forint
Jelentkezési határidő: 2014. szeptember 28.
Csak emailben érdeklődjetek a túrával kapcsolatban, mert a túravezető nem lesz elérhető telefonon a túráig! Köszönjük!
A Lengyel-Tátrának a Bialka-patak völgyén túl való folytatásaként a Magas-Tátrát ÉK-en, Javorinától Barlangligetig a Bélai-havasok kísérik. A Bélai-havasok nem nyújtanak a hegymászóknak olyan kihívásokat, mint a Magas-Tátra. Mindezért azonban kárpótol a hegység páratlan virágpompája (Nagy-Magyarország fajokban leggazdagabb vidékei közé tartozott), a gondtalan gerincséta varázsa, a színes és megkapó körkép (a Greiner kilátása az egész Tátra legszebb képei közé tartozik), a hegység érdekes barlangjai. A legtöbb virág június-júliusban nyílik, de még ősszel is számtalan faj megtalálható. Egy átlagos csúcstúránál könnyebb, de azért legalább annyira érdekes és lebilincselő túrát szervezünk keresztül a hegységen, érintve a Jávor-völgyet is.
Dante pokla (Udvarkő-barlang):
Magáról a barlangról érdemes tudni, hogy ez nem egy hagyományos barlang, hanem egy a Bükkben gyakran előforduló víznyelő barlang beszakadásából jött létre.
A víznyelők – más néven töbrök - jellemzően karszthegységekben fordulnak elő olyan helyeken, ahol nincs természetes lefolyása a felgyülemlő csapadéknak. A mészkövet a víz oldja és az esőcseppek elég sok széndioxidot vesznek fel, a szénsavas víz pedig a meszet a rés falairól leoldja és magával viszi. A hegy lábánál ez a víz forrás formájában bukkan fel. A kialakuló, táguló üregek mentén annyira meglazulnak a mészkőrétegek, hogy beroggyan a felszín. Az Udvarkő-barlang is egy ilyen beszakadt víznyelő barlang, mely szerencsére jól megközelíthető és látogatható. A töbör belsejében a köveket és fatörzseket is moha borítja, ettől érezhetjük úgy, mintha Dante poklában járnánk.
Forrás: http://www.turazzvelunk.hu/content/dante-pokla-udvarko-barlang
FIGYELEM!!! A túra vasárnap lesz!!!
A túra költsége: 5500 forint
Jelentkezési határidő: 2014. október 7.
A Király-hegyet a Kárpátok vízválasztójának is szokás nevezni, mivel több jelentősebb folyó (Hernád, Gölnic, Garam, Vág) is innen ered. Bár viszonylag lapos a hegy teteje, mégis csodálatos körpanorámát nyújt, nem mellesleg az egész Tátra a Liptói-Havasoktól a Magas- és Lengyel-Tátra csúcsain át a Bélai-Tátra mészkő vonulatáig tökéletesen belátható. Túránknak ezúttal nem a végcélja a csúcs, amint kigyönyörködtük magunkat a tájban, folytatjuk utunkat az Alacsony-Tátra keleti gerincén, útba ejtve a hegység ezen részének legmagasabb csúcsait. Igazi gyephavas túra, ahol északra és délre órákon át gyönyörködhetünk a kilátásban, kellemesen hepe-hupás, fűvel borított hegygerincen.
Az utóbbi évben lett közismert, hogy a Bükk legmagasabb csúcsa nem az Istállós-kő, ahogy az a tankönyvekben szerepel, hanem az ún. Kettős-bérc nevű területhez tartozó két csúcs közül a déli, aminek a Szilvási-kő vagy Szilvás-kő nevet adták. Mivel az eddig felsorolt csúcsok zárt erdőségben vannak, így nem lehet róluk túl messzire látni, így túránk során először a Bálványon lévő kilátóra mászunk fel.
Mályinka történelme az Árpád-korig nyúlik vissza. Ilyen néven 1254-ben említik először okleveleink. Dédesi várbirtok volt. A határában talált leletek szerint már a kőkorszakban is éltek itt emberek. Az újkori bükki kultúrából is találtak itt sírleletet. Bors vezér magyarjai és a kabarok szállták meg a vidéket a Kárpát-medencébe történő visszatérésünkkor. A település nevének eredete nem világos. Talán a „mál” („hegyoldal”) szó kicsinyítős alakjából keletkezett. Nem egészen 500 lakosa van. Korábban az erdő adta az egyik legfontosabb megélhetési lehetőséget, a szénégetést. Később sokan a környező nagyobb települések ipari üzemeiben dolgoztak. Az ipar leépülése komoly gondot okozott az itt élőknek.
Természeti környezete pazar. Az Országos Kéktúra útvonala átvezet rajta. Utunk során több "követ" érintünk: Mártus-kő, Pirító-kő, Odvas-kő. A Csondró-patak helyenként szurdokká szűkülő völgyén felfelé haladva elhaladunk az Odvaskői barlang mellett. 1849-50 között itt bujdosott Jókai Mór. Több forrást is érintünk útközben, pl. Mária-forrás, Ámor-forrás.
Az Ördög-gát a Telekesi-patak völgyét részben elzáró természetes szikla-alakzat. Minél több csapadék esett a túra előtti időszakban, annál látványosabb, persze annál nehezebben járható.
Az Ördög-gát megtekintése után elhagyjuk a Telekesi-patak völgyét és észak-nyugatnak vesszük az irányt. Az idő és a túrán részt vevők kedvének függvényében több vagy kevesebb, de mindenképp barátságos apró falucskát látogatunk meg, pl. Szőlősardó, Tornakápolna, Varbóc. A Borház-tetőről remek kilátás nyílik a Galyaság dombvidékére és a Szalonnai-hegységre, de jó idő esetén a szlovákiai magasabb hegyeket is jól látni.
A túra költsége: 5500 forint
Jelentkezési határidő: 2014. október 31.
A Szlovák Paradicsom Nemzeti Park egyik leglátványosabb és legkedveltebb völgyébe vezet minket következő szurdoktúránk. A Hernád-áttörés 16 km hosszú, igazi vadregényes szurdokvölgy. Turisták számára 7 fémhíd, 320 méter lánc, 140 mászóvas és 70 fapad segítségével tették járhatóvá ezt a csodálatos völgyet. Podlesoknál szállunk ki buszunkból, és a szurdok nyugati végében kezdjük túránkat. Láncokkal, kilépőkkel tarkított turistaúton érjük a szurdok keleti végét, Csingót. Innen a szurdokot kísérő északi magaslaton indulunk vissza Podlesokba autóbuszunkhoz. Több ponton is csodás rálátásunk nyílik az úttal párhuzamos folyóvölgyre, és útba ejtjük a Tamásfalvi-kilátót is.
Fehér-kő
Fehér-kő mászóhely a Bükk hegység egyik legszebb, attraktív, függőleges mészkőtáblás természeti képződménye. Tükörsima táblája hazánkban egyedülálló módon tör a magasba. Déli fekvésének kettős hatása egész évben érvényesül. Az ideális mászószezonja tavasszal és ősszel van. A nyári forróságban mediterráni hangulatot áraszt, és a perzselő napsütésben hamar a hűs fák alá kívánkozik a mászó. Télen azonban megfordul a helyzet, hatalmas táblája napkollektorként gyűjti magába a nap melegét, és árasztja szét a fal néhány méteres környezetében. Itt nem ritka a februárban pólóban mászók látványa.
Forrás: http://www.hszjse.hu/feher-ko
Túránk Görömbölyről, a 4-es busz végállomásától indul, erősebb kétbakancsos túrának minősíthető. Kezdetben jelzetlen, helyenként a Mária-úttal egybeeső úton halad. A Szent Kereszt hegy alatti Juhdöglő-völgyön megyünk el Tapolca mellett, majd a piros jelzésen tovább Kis-kőmázsán keresztül Bükkszentkeresztre gyaloglunk. Továbbra is követjük a piros jelzést, amely hamarosan egyesül a sárga jelzéssel. Az Ágnes-réttől azután a sárga jelzésen megyünk tovább Lillafüredre a régi szánkópálya közelében a 15-ös busz végállomásáig.
!!! FIGYELEM !!!
A túra dátuma megváltozott!
Korábban november 29. volt a dátum! Az új dátum november 30. Tehát egy nappal el lett csúsztatva!!!
Köszönjük a megértést!
Sok sikert a túravezető vizsgájához 29-én! :)
További programok: reggel megtekintjük Nagyszalánc várát, a túra után Tibaváralja erődítményének romjait és Alsóhunkóc várát.
A túra költsége: 5500 forint
Jelentkezési határidő: 2014. november 19.
A Vihorlát az egyik legszebb középhegység a Kárpátokban. Festői környezetben fekszik, lábainál a Zempléni-víztározóval. Hegylábi térszínein számos magyar várrom teszi még látványosabbá bükkel, tölggyel borított csúcsait, keleti része pedig már Kárpátaljához tartozik. Egyik legjellegzetesebb pontja a Szinnai-kő, melynek ikerszikláira létrák vezetnek fel. Leküzdve a pár méteres függőleges távot, nemcsak a Felvidék hegyeire nyílik pompás kilátás, hanem az ukrán Kárpátokra is. A Tengerszem-tó szintén közkedvelt kirándulóhely a környékbeliek számára.
Egy kis intenzív téli mozgás az erdőben főleg jelzett utakon, de néhol letérve a járt ösvényekről, hogy felfedezzük, milyen az, mikor nem kitaposott úton járunk. Szintemelkedés tekintetében a túra első szakasza a legnehezebb, mikor a Farkas-Nyak-völgyön kaptatunk felfelé. A továbbiakban már igazából a fennsík magasságában mozgunk, illetve a végén vár még ránk egy hosszú ereszkedés a patakmederrel fűszerezett Vadász-völgyön. Ha jut rá időnk és lelkesedésünk, meglátogatjuk a Borovnyák-tetőt is, de ez már egy kalandosabb szakasz lesz, jórészt utak nélkül.
Mindenképpen ajánlott a téli időjárásnak megfelelő öltözet, és nem árt egy működő elemlámpa sem, mert nem lehetetlen, hogy odafenn talál ránk a korán érkező naplemente.
FIGYELEM!!! A túra vasárnap lesz!!!
Bükkszentlászló már a kelták által is lakott volt, jelentős régészeti leletekre bukkantak a környéken. Bükkszentlászló völgyének egyik oldalán, a Bányabükk déli részét alkotó sziklafennsíkon a Cotinus kelta néptörzs sáncokkal, árkokkal védett földvárat épített. A község a 18. században jött létre, a bükki üveghuta-települések közül elsőként. Ekkor a diósgyőri uradalom tulajdonosai úgy gondolták, érdemes kihasználni a környék erdőinek fáját, és üveghutákat hoztak létre. Az üvegkészítés 1712–1713 körül kezdődött meg cseh, szlovák, lengyel és német mesteremberek közreműködésével. Az üveghuta körül Hutta néven település alakult ki, ez a mai Bükkszentlászló. Az üvegkészítők 1755-ben egy újabb települést is létrehoztak, az összetévesztést elkerülendő a régi települést Óhutának, míg az újat Újhutának (ma Bükkszentkereszt) nevezték el.
Ez egy könnyed rövid téli túra sok látnivalóval. A túra során átsétálunk majd Lillafüreden és szép kilátásban lehet részünk a Molnár-szikláról.
A szokásos túra leírás mellett szeretnék pár szóban Vadas Jenőről is megemlékezni, akinek életét és munkásságát eddig nem ismertem.
Vadas Jenő erdőmérnök, erdészeti szakíró, a magyarországi erdők főtanácsosa, a Magyar Királyi Bányászati és Erdészeti Akadémia tanára. 1857. április 2-án Felsőhámoron született, Hermann Ottó nevelte, mert édesapját korán elvesztette. Középiskoláit Miskolcon és Selmecbányán végezte. 1878-ban végzett a selmeci akadémián. 1881-ig a Máramarosszigeti Erdőigazgatóságnál dolgozott, ahonnan a Földművelésügyi Minisztériumba rendelték fel szolgálattételre. 1891-ben a selmeci akadémia Növénytani Tanszékére került, ahol növénytant, állattant, erdőművelést és erdővédelmet oktatott három évtizeden keresztül. Élete során többször járt tanulmányutakon Németországban, Svájcban, Svédországban. Több tudományos munkája is megjelent, tankönyveket is írt. 1910-ben a Nemzetközi Erdőkutatási Szervezet (IUFRO) VI. Nagygyűlésén a szövetség elnökévé választották. 1918-ban Budapestre utazott, ahol 1922. július 21-én halt meg.
Vadas Jenő nemzetközi hírű tudós volt. Megszervezte a hazai erdészeti kutatást, megalapította az Erdészeti Kísérletek c. folyóiratot. Az erdészeti szakoktatás kiváló képviselője volt. Életműve visszatükrözte Hermann Ottónak, nagybátyjának a tanítását: „értelemből való szeretettel kell közeledni mindnyájunk szülő anyjához a természethez...”
További programok: Kassa, Obisovce, Sokol és Kysak várromjainak felkeresése, Kysak-i barlang megtekintése
A túra költsége: 3500 forint
Jelentkezési határidő: 2014. december 29.
Túránk során az Eperjes-Tokaji-hegység (jelenleg Szalánci-, valamint Zempléni-hegység néven ismertek) két legmagasabb csúcsát keressük fel, a Simonkát és a Fekete-hegyet. Az évszakra való tekintettel rövid, nem túl megerőltető utunk történelmi emlékek felkeresésével szeretnénk színesebbé tenni.
Reggel felkeressük Kassa várát, majd a délután folyamán, túrán végeztével kisebb várromok felfedezésére adjuk fejünket. Ezek mellett időt szakítunk Sároskőszeg barlangjának megtekintésére is.
Részletes program, információ a szállásról, belépőkről ősz közepén várható.
A túra költsége: kb. 16-18 ezer forint világkupa belépő nélkül, belépő kb. plusz 6000 forint.
Jelentkezési határidő: 2014. november 15. Korai foglalás a szállásfoglalás és belépőjegyek foglalása miatt szükséges!
2015 januárjában is utat szervezünk a síugró világkupa lengyelországi versenyére. Téli hétvégénk folyamán hosszabb-rövidebb túrákat teszünk a Lengyel-Tátrában. A hófödte csúcsok ilyenkor tényleg lélegzetelállító látványt nyújtanak vakító fehérségükkel, a völgyekben tett romantikus séták pedig varázslatosak.
A péntek és a vasárnap rövidebb túrával telik, szombaton kétféle programot kínálunk: egy hosszabb, egész napos túrát, vagy egy rövidebb túrát, amelyet a síugrósánc alatt fejezünk be, majd a túra végeztével megtekintjük a 2014/2015-ös síugró világkupa lengyelországi viadalát. Fakultatív programként választható majd síelés, városnézés és piacozás is. A sportág rajongói és a „kíváncsiságból betévedt” nézők szerint is minden évben a lengyel viadal hétvégéje telik el a legjobb hangulatban, északi barátaink nemcsak rendkívül vendégszeretőek a magyar szurkolókkal, de fergeteges hangulatot is teremtenek a helyszínen, ahol átlagosan 30 ezren látogatnak ki a sánc lelátóira, és több ezren figyelik a pályán kívülről az eseményeket.
Kilátás Szt. István tetőről
1. útvonal Kisgyőrig
Táv: 11 km
Szint: 140 m
2. útvonal Bükkszentkeresztig
Táv összesen: 21 km
Szint összesen: 730 m
3. útvonal Lillafüredig
Táv összesen: 28 km
Szint összesen: 700 m
Távolsági buszok Kisgyőrből: 10:30, 12:15, 12:30, 15:05 (menetidő kb. 40 perc)
Távolsági buszok Bükkszentkeresztről: 12:30, 12:45, 14:50, 16:00 (menetidő kb. 50 perc)
MVK buszok Lillafüredről: 5-ös busz: 16 és 19 óra között átlagosan 20 percenként
A túra bármelyik szakasz végén befejezhető. Az aláírások csak az egyes útvonalak végén kerülnek begyűjtésre. Aki úgy tervezi, hogy végigcsinálja, annak érdemes fejlámpát hoznia.
A túra előtt Liptóújváron megtekintjük az egykori vár romjait.
A túra költsége: 6000 forint.
Jelentkezési határidő: 2015. február 13.
Jelentkezés csak emailen keresztül érvényes!
A Déményfalvi-völgy az Alacsony-Tátra legismertebb és legszebb völgye. Mintegy 15 km hosszú és a hegység főgerincétől északra a turizmus központja.
Földrajzilag két különböző jellegű részből áll: a felső, a főgerinchez közeli része gránit alapú és számos oldalvölgyre tagozódik. Az alsó rész mészkő alapú és függőleges irányban nagyon tagolt. Több híres barlangot is rejt, mint a Szabadás-barlang és a Deményfalvi-jégbarlang.
Túránk során először az Ostredok csúcsára kapaszkodunk fel, majd leérve a Verbőci-tóhoz visszatérünk a Deményfalvi völgybe, hogy onnan felkapaszkodjunk a Deményfalvi-hegyre.
A túra végig gyalogtúra. Körtúra.
Jelzések útközben: S-, S, P-, Z-, Z□.
Utunk során jelzett utakon két kőbányát járunk körül, bár a bányák területére nem lépünk. A régi, felhagyott kőbánya fölött egy szép, a bányára nyíló kilátóhelyet is meglátogatunk. A régi, felhagyott kőbányát Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata 2002-ben védett természeti területté nyilvánította. Ezzel biztosítani szándékoztak a fokozottan védett kövirigó, a bajszos sármány, a hantmadár, valamint a boldogasszony papucsa elnevezésű orchideafaj városi életterének védelmét. További célja a tapolcai források védőterületén az illegális hulladék-elhelyezések és egyéb, a felszín alatti vizeket veszélyeztető szennyezések megakadályozása, a geológiai és tájképi értékek védelme. A bánya területe csak korlátozott mértékben látogatható.
A TÚRA VASÁRNAP LESZ!!!
Ismét kevesek által ismert helyekre látogatunk: pl. a Haragistya fennsíkon túráim alkalmával még sosem találkoztam senkivel. A Rablókő-barlang a magyar határtól északra, szlovák területen egy meredek, sziklás hegyoldalból nyílik, nehezen megközelíthető helyen. Az üreg valóban elég nagy ahhoz, hogy egy rablóbanda elférjen benne. A Sólyom kőről (más néven: Rabló-kő) szép kilátás nyílik Jablonca felé.
A túrán meredek, csúszós szakaszokra is számítani kell, részvétel csak saját felelősségre. Kedvezőtlen időjárás vagy terepviszonyok, ill. túl lassú haladás esetén a túrát a Rablókő-barlang kihagyásával rövidítjük.
A túra költsége: 4000 forint.
Jelentkezési határidő: 2015. március 6.
Túránkat a Rozsnyó-hegység gerincén kezdjük, érintve legmagasabb csúcsai közül a Pipitykét és az Osadnikot. Ezen szakasz a Gömör-Tornai-karszt határáig tart, melyet a Szádelői-völgyben folytatunk.
A Szádelői-völgy Szádelő község határában kialakult hatalmas szurdokvölgy a vidék kiemelkedő természeti szépsége. A völgy alján kanyargó Szár patak mosta ki mai formájára, mely mentén meredek út vezet a hasadék belsejébe felé. A halkan csörgedező patak, a környező sziklafalak csodálatos látványa jellemzi a Szádelői völgyet. A hasadék legérdekesebb képződménye a 105 méter magas különálló sziklacsúcs a Cukorsüveg, mely a hegymászók kedvelt célpontja. A völgyben ezen kívül számos barlang, vízmosás is található.
A völgy után rövid buszozás következik, majd felkapaszkodunk Torna várának impozáns romjaihoz. Amennyiben időnk engedi, rövid kitérőt teszünk az Áj-völgyi-vízesésekhez.
A túra a kis szintkülönbség ellenére tartogat kihívásokat, mivel jelentős részét a turisták által ritkán látogatott Csókás-völgyben, jelzetlen, viszonylag nehezen járható utakon teljesítjük.
A Csókás-völgy és környéke
Ómassától kezdve a túra végig gyalogtúra. Körtúra.
Jelzések útközben: S+, Z+, P, P+, P, P∆, P, K∆, K+.
Kilátás a Petőfi kilátóból
A túra költsége: 5800 forint.
Jelentkezési határidő: 2015. március 27.
Túránkat a Hernád-áttörés nyugati szakaszán kezdjük, amely egyben a legszebb része is, majd a rövid, de látványos Vöröskolostor szurdokon keresztül mászunk fel a kolostor romjaihoz. Innen a nemzeti park legrövidebb szakaszon járható, de mégis legszebb szurdokába teszünk kitérőt, a Kiégett-völgybe, majd a Velky Kysel szurdokában folytatjuk utunk. Felérve a fennsíkra megkezdjük az ereszkedést Fehérpatakra, ahol a Zejmári-szakadék bejárata is található.
Biciklivel a Fehérkő-lápai csúcson
FIGYELEM!!! Megváltozott a túra találkozási ideje!!!
Uppony: Lázbérci Víztározó
FIGYELEM!!!! A túra dátuma megváltozott. Egy nappal később lesz megtartva.
Régi dátum: 2015. április 18.
Új dátum: 2015. április 19.
Útiköltség: 5800 Ft/fő. Nemzeti park belépő kb. 1-2 euro.
Jelentkezési határidő: 2015. április 10.
Túránk a Nagy Sólyom-völgyben kezdődik, amely 4 kilométer hosszú, és a romantikus Roth-szakadékban végződik. Lélegzetelállító szurdokvölgy ez, amelyben csodálatos sziklaképződmények és erőteljesen zubogó vízesések gyönyörködtetik az idelátogatókat. Miután több órát sétáltunk a 300 méter magas sziklafalak között, a Stratenai-fennsíkon vágunk át a Holló-sziklához, a fennsík egyik legmagasabb pontjához, ahonnan remek kilátás nyílik a Stratenai-szorosra és a környező hegyekre, majd egy kis pihenő után a Dedinky-tónál fejezzük be utunkat. Szédülésmentességet igényel a túra.
Lillafüredtől kezdve a túra gyalogtúra. Körtúra.
Jelzések útközben: P□, PΩ, P□, P, S, S∆, S, K+, K, jelzetlen szekérutak, P, aszfaltút, jelzetlen ösvény, P.
A TÚRA PÉNTEKEN VAN!!!!
A Varbói-tó
További programok: reggel megtekintjük Nagykövesd és Királyhelmec várát, a túra után Tibaváralja erődítményének romjait és Alsóhunkóc várát.
A túra költsége: 5500 forint.
Jelentkezési határidő: 2015. május 1.
Reggel Nagykövesd egykori várának romjainál kezdjük, majd útban a hegység felé megnézzük Királyhelmec erődítményének romjait is.
A Vihorlát az egyik legszebb középhegység a Kárpátokban. Festői környezetben fekszik, lábainál a Zempléni-víztározóval. Hegylábi térszínein számos magyar várrom teszi még látványosabbá a bükkel, tölggyel borított csúcsait, keleti része pedig már Kárpátaljához tartozik. Egyik legjellegzetesebb pontja a Vihorlát három dombocskából álló csúcsa, melyre felkapaszkodva nemcsak a Felvidék hegyeire nyílik pompás kilátás, hanem az ukrán Kárpátokra is.
Amennyiben túránk után lesz idő, Tibaváralja és Alsóhunkóc várait is megtekintjük.
A tavalyi nagy sikerre való tekintettel úgy döntöttem, hogy idén is vezetek egy túrát a Dédesi várhoz. Túránk során érintünk három nagyon szép kilátót is (Bálvány, Dédesi vár és Látó-kövek). Mindhárom helyről láthatók a Felvidék hegyvonulatai és a Bükktől északra elterülő települések. A Dédesi vár felől visszatekintve a Bükk északi oldalára (például a Bálványra) nyílik kilátás.
A Dédesi-vár látképe (Fotó: Pásti Lajos)
A túra költsége: 6000 forint.
Jelentkezési határidő: 2015. május 15.
Jelentkezés csak emailen keresztül érvényes!
A Déményfalvi-völgy az Alacsony-Tátra legismertebb és legszebb völgye. Mintegy 15 km hosszú és a hegység főgerincétől északra a turizmus központja.
Földrajzilag két különböző jellegű részből áll: a felső, a főgerinchez közeli része gránit alapú és számos oldalvölgyre tagozódik. Az alsó rész mészkő alapú és függőleges irányban nagyon tagolt. Több híres barlangot is rejt, mint a Szabadság-barlang és a Deményfalvi-jégbarlang.
Túránk során először az Alacsony-Tátra főgerincére kapaszkodunk fel, majd rövid séta után a Bór-hegy mellékgerincén folytatjuk az utunk, amelyről keletre és nyugatra is csodás panoráma tárul elénk. Lefelé ereszkedve a mellékgerincről útba ejtjük még a Siná 1560 méteres kilátópontját. Innen visszatérünk a Deményfalvi-völgybe.
FIGYELEM!!! A túra találkozási időpontja 7:45-ről 6:45-re módosult!
Kaptárkövek: Noszvaj
A túra költsége: 6000 forint.
Jelentkezési határidő: 2015. június 5.
Jelentkezés csak emailen keresztül érvényes!
A Déményfalvi-völgy az Alacsony-Tátra legismertebb és legszebb völgye. Mintegy 15 km hosszú és a hegység főgerincétől északra a turizmus központja.
Földrajzilag két különböző jellegű részből áll: a felső, a főgerinchez közeli része gránit alapú és számos oldalvölgyre tagozódik. Az alsó rész mészkő alapú és függőleges irányban nagyon tagolt. Több híres barlangot is rejt, mint a Szabadság-barlang és a Deményfalvi-jégbarlang.
Túránk során felkapaszkodunk a Krakova Hoľa csúcsára, melyről csodás panoráma nyílik a Deményfalvi-völgyre és az alacsony-Tátra nyugati részére. Miután kigyönyörködtük magunkat, folytatjuk utunk a hegygerincen Szentiván felé, mely során még két további gyönyörű csúcsot, a Kúpelt és a Poludnicát ejtjük útba.
Amennyiben az időjárás/helyszíni körülmények nem teszik lehetővé a biztonságos túrázást, a Racskó-völgyben teszünk túrát a Racskó-tóhoz és Racskó-vízeséshez.
A túra költsége: 6200 forint.
Jelentkezési határidő: 2015. június 20.
Jelentkezés csak emailen keresztül érvényes!
Túránk során a Liptói-Havasok egyik legkeskenyebb és legkitettebb gerincét vesszük célba, melyen négy kétezer méter feletti csúcsot mászunk meg. A gerincre érve első úticélunk az Ostredok csúcsa lesz, majd a Visné Magura csúcsa felé vesszük az irányt, ezután pedig a Jakubina következik a maga majd 2200 méteres magasságával. Utolsó célpontunk a Hruby-hegy, amely már a Nyugati-Tátra főgerincén helyezkedik el. Innen ereszkedünk le a Jamniki-völgybe és sétálunk el buszunkhoz.
Sátras, kötetlen részvételű táborozás kempingekben változatos, tendenciájában emelkedő nehézségű túrákkal. A pontosodó részletek a www.uni-miskolc.hu/~matnf honlapon követhetők.
Túravezető: Dr. Nagy Ferenc
Elérhetőség: +36/70/264-92-70 (lakás: 46/361-738)
Előzetes program, amely még némiképpen változhat:
7. Péntek Kiutazás, a Csorba-tó parkolójából a Szoliszkó alatti menedékház – Furkota-völgy – Csorba-tó parkoló, majd Rijo kemping Felsőerdőfalva, táborverés.
8. Szombat Tátraerdőfalva – Tar-pataki vízesések – Zamkovszky menedékház – vissza a Rainer ház elágazáshoz és onnan Tátralomnic
9. Vasárnap Fehér-víz völgy buszmegálló – Zöld-tavi-katlan – Fehér-tavi-csúcs és vissza a Fehér-víz völgy buszmegállóhoz.
10. Hétfő Csorba-tótól Mlinica-völgy – Lorenz-hágó (szép idő esetén a Furkota csúcs is) – Furkota-völgy – Szoliszkó alatti menedékház –Csorba-tó.
11. Kedd Ó-Tátrafüred – Tarajka – Téry menedékház – Vöröstorony-hágó – Hosszútavi menedékház – Tarajka – Ó-Tátrafüred.
12. Szerda Poprádi-tó villamosmegálló – Tengerszem-csúcs – Poprádi-tó villamosmegálló
13. Csütörtök Átutazás a Pribylina melletti ATC kempingbe a Nyugati-Tátrába.
14. Péntek Bisztra a Nyugati Tátrában.
15. Szombat Baranec a Nyugati Tátrában.
16. Vasárnap Hazautazás, közben esetleg séta a Csendes-völgyben.
A túrák kitartást, jó erőnlétet, tűrőképességet és nem egy esetben, főként a láncoknál, szédülésmentességet igényelnek. A túrák a Magas-Tátra és a Liptói havasok (Nyugati-Tátra) hivatalosan jelzett turista ösvényein haladnak.
Három település - Bükkszentkereszt, Kisgyőr, Répáshuta - határán szabadon látogatható az itteni régészeti feltárás nyomán elkészült gyertyánvölgyi üveghuta-rekonstrukció és szabadtéri kiállítás.
A történeti kutatások szerint az itteni faluban működött az utolsó bükki üveghuta, még a XX. század elején is lakott ezen a helyen néhány ember, mára viszont teljesen kihalt a település. A 2001-ben megkezdődött régészeti feltárás során felszínre került három épület, illetve egy üvegfúvó-kemence is. A szabadtéri kiállításon elhelyezett táblák segítségével megismerhető a település múltja, az üvegkészítés munkafolyamata is.
Túránk a buszmegállótól a Z jelzésen, majd az igen szép kilátású Gulicska csúcs után nem sokkal a K+ (Kohász út) jelzésen halad. A Gulicskáról február végi „távollátó napon” kedvező esetben a Magas-Tátra havas „cukorsüveg” csúcsai is láthatók.
Felső-Hámor Miskolc része. Helyt ad a hajdani kancelláriák (XVIII. sz. vége, XIX. sz. eleje) épületében ma a Központi Kohászati Múzeumnak, amelynek példaadó igényességgel berendezett termei híven őrzik a hazai vaskohászat hôskorának emlékeit. A római katolikus templom közelében áll Szent István király szobra (Borsodi Bindász Dezső munkája). A templom előtt Nepomuki Szent János szobra áll, amelyet Fassola Borbála állíttatott 1806-ban. Felső-Hámor temetőjében nyugszik a gyáralapító Fassola Henrik is, sírja azonban már sajnos nincs meg. Itt helyezték örök nyugalomba Herman Ottó hamvait. Síremléke mellett kapott nyughelyet Vásárhelyi István (1889-1968), a Bükk állatvilágának jeles kutatója.
Forrás: Dr. Hevesi Attila: Lillafüredi Kalauz
Biciklitúra!!!
A Nagyfennsíkon víznyelőbarlangokat láthatunk az út mentén. Jávorkútról a csapat elszántabb része még tovább biciklizhet Nagymező felé, a többiek ugyanazon az úton visszagurulhatnak Miskolcra, amelyiken jöttek.
Viszonylag könnyen teljesíthető, de javarészt jelzetlen utakon vezető túra.
A kurta-bérci katonasír (Fotó: L. A.)
Túránk egy kis körültekintés a Sebes-víz környékén (S, P□, P, K). Vadregényes helyeken járunk. Útközben meglátogatjuk az Alabástrom-barlangot, amely kb. 35 m hosszú, egy szirt alsó végén bejárattal, felső végén kijárattal (ez a kényelmes haladási irány). Kb. másfél méter széles, folyosószerű barlang, mely a középső részén kisebb termet alkot. Több más barlangot is érintünk, de azok nem látogathatók általunk ilyen módon.
Kühne Andor (1874-1944) bankhivatalnok, a bükki természetjárók nagy öregje volt. (Feleségének nővére Kaffka Margit írónő volt.) Kühne Andor elévülhetetlen érdemei elismeréséül a Jávorkút - Svéd-fenyves - Sebesvíz közötti túristautat róla nevezték el 1971 május 16.-án az MVSC természetjárói. Az út svéd-fenyvesi szakaszán egy félreeső, csendes zugban emléktáblát is állítottak 1973 október 6.-án.
Lehetőségek:
Lillafüreden eltölthetünk több időt is a környék látnivalóival. (Hámori-tó, Függő-kert, stb.) Innen vissza lehet utazni Miskolcra kisvasúttal.
A Majális-parkban helyi járat lehetőség adott, de Felső-Majláthig időben nem sok a táv, így aki szeretné, elkísérhet engem gyalogszerrel. :)
A túra Fehér-kő kilátóig folyamatosan emelkedni fog. Innen viszont csak jelentősebb szintemelkedés a Szeleta-barlanghoz felvezető ösvény lesz, egyébként pedig szép lassú ereszkedés várható. Mivel a vidék nem olyan változékony, mint az időjárás, ezért ezt garantálom is.
A túra a kis szintkülönbség ellenére tartogat kihívásokat, mivel jelentős részét a turisták által ritkán látogatott Csókás-völgyben, jelzetlen, viszonylag nehezen járható utakon teljesítjük.
A Csókás-völgy és környéke
Kellemetlen idő esetén a résztvevőkkel közösen úgy dönthetünk, hogy a gyalogtúra egy része helyett meglátogatjuk a Baradla-barlangot a Vörös-tói bejárat felől.
Túránk során szó szerint eldugott kis falvakat is felkeresünk.
Túránk Görömbölyről indul a 4-es busz végállomásától és mindvégig a Mária úton halad. Jelzése: . A Mária Út Közép-Európa zarándokútja. Csíksomlyót és Mariazellt köti össze, valamint Częstochowát és Međugorjét, de több további szakasz is csatlakozik hozzá. Ezek jele formailag azonos a fent bemutatottal, színben azonban eltérnek (kék, zöld, piros, sárga).
Kisgyőr területe már a bronzkorban is lakott hely volt. Neve a gyűrű alakú földvárak nevéből származik. Izgalmas történelmének tanulmányozása mellett érdemes a faluban körülnézni, mert nagyon sok szép faragás látható itt. Egyike ezeknek az Ökumenikus Betlehem a kisgyőri faluházzal szemben.
A Kapu-bércről és a Nyír-kőről is szép kilátás nyílik északra, a Dédesi-vár felé. Kellemetlen idő esetén a túrát Faktor-rét és Nagymező kihagyásával rövidíthetjük, ez esetben előfordulhat, hogy Bánkúton a síházban ebédelünk.
Szép napot! :)
Túránk a város széli utcákon lassan emelkedve kezdődik, majd azt elhagyva átverekedjük magunkat néhány elhagyott kert bozótján, míg fel nem érünk az Ostoros-hegyre, ahol szép kilátás tárul elénk, megmutatva Diósgyőrt egy olyan perspektívából, ahogyan talán még sosem láttuk. Ezután leereszkedünk a hegy nyugati oldalán, majd a Köpüs-völgy eleinte barátságos, majd egyre vadabb mélységeibe ereszkedünk. Miután kimásztunk onnan, az Ortás-tető felé vesszük utunkat, de előtte még kitekintünk Külső-ortásra is, ahol megállunk kicsit gyönyörködni a táj békéjében és szépségében. Innentől már hazafelé vesszük utunkat, megmászva még közben Ortás-tetőt és Kis-galyát, majd szépen ereszkedve visszaérkezünk a buszvégállomásra, ahonnan elindultunk.
Latorpuszta fölötti hegy ormán, a Latorvár-tetőn három egymás közvetlen közelébe épült erősség található. Az első egy vaskori földvár, a második egy honfoglalás-kori földvár (Örsúr vára), a harmadik pedig egy Árpád-kori kővár (Latorvár). Egy fennmaradt legenda szerint egy Latur nevű rablólovag vára állt itt egykor, aki a völgyön átutazókat rabolta ki. Várát később lerombolták.
Alsó-Kecskevár egy elpusztult kővár, oklevelek nem említik, benne feltárás nem történt, így történetéről semmit sem tudunk, de szép a kilátás róla.
A túra végig gyalogtúra.
Jelzések útközben: P, Z+, Z, S, S□.
Utunkat a Szinva-patak bal partján kezdjük, majd elérve a Csanyik-völgy bejáratát, elhaladunk a Sanofi-Aventis gyár telephelye mellett. A gyár steril termékeket gyárt és csomagol, valamint vizes alapú injekciók gyártásával foglalkozik. A gyár helyén korábban a Kriptongyár működött, amely a bükki levegőből kripton gázt állított elő cseppfolyósítással.
A Szinva-patak
FIGYELEM: Az eredeti túra az előrelátható időjárási viszonyok miatt módosult.
A kiemelkedően csapadékos időjárás miatt az Aggteleki Karszt területén található kiépítetlen források (pl. Kopolya, Zúgó- és Kecskés-forrás) igencsak bővizűek és így különleges látványt nyújtanak. Ezekhez a forrásokhoz nem vezet jelzett turistaút, így nagyon kevés ember ismeri őket.
Az időjárás miatt, illetve a résztvevőkkel egyeztetett közös döntés alapján kihagyhatunk néhányat a felsorolt látnivalók közül, illetve módosíthatjuk az útvonalat, megtekinthetjük pl. a Szád-várat is.
A túra esős idő esetén is meg lesz tartva.
Kép: Kilátás a Szád-várból
Elemlámpa szükséges!!!!
Udvarkői szakadéktöbör (Dante pokla)
„A bejárat egy átívelő sziklapárkány alatt halad. Érdekes jelenség nyáron, hogy a “nyitott barlang” mélyén akár 10 fokkal is hűvösebb lehet.
Magáról a barlangról érdemes tudni, hogy ez nem egy hagyományos barlang, hanem egy a Bükkben gyakran előforduló víznyelő barlang beszakadásából jött létre. A víznyelők – más néven töbrök – jellemzően karszthegységekben fordulnak elő olyan helyeken, ahol nincs természetes lefolyása a felgyülemlő csapadéknak. A mészkövet a víz oldja és az esőcseppek elég sok széndioxidot vesznek fel, a szénsavas víz pedig a meszet a rés falairól leoldja és magával viszi. A hegy lábánál ez a víz forrás formájában bukkan fel. A kialakuló, táguló üregek mentén annyira meglazulnak a mészkőrétegek, hogy beroggyan a felszín. Az Udvarkő-barlang is egy ilyen beszakadt víznyelő barlang, mely szerencsére jól megközelíthető és látogatható. A töbör belsejében a köveket és fatörzseket is moha borítja, ettől érezhetjük úgy, mintha Dante poklában járnánk.”
Forrás: turazzvelunk.hu
A túra jelentős részben jelzés nélküli, nehezebben járható útszakaszokon halad!
Huba-forrás egyik barlangszája (Fotó: L. A.)
A túra végig gyalogtúra
Jelzések útközben: S□, K○, S, Z, Z□.
Útelágazás Kékmezőnél
Panoráma a Látó-kövekről (Fotó: L. A.)
Nem aszfalton, hanem hanem hegyi utakon és ösvényeken közelítjük meg Bükkszentkeresztet. Jó állapotban lévő mountain bike szükséges a túra teljesítéséhez.
Lillafüredtől kezdve a túra gyalogtúra.
Jelzések útközben: P, K, Z, Z+, S.
Nagymező áprilisban
Aki nagyon elfáradt, Szilvásváradon buszra szállhat, és azzal hazajöhet Miskolcra.
Szervező: Dr. Nagy Ferenc
Elérhetőség: +36-70-264-92-70 (lakás: 46/361-738)
E-mail: ferenc.drnagy@gmail.com
Sátras, kötetlen részvételű táborozás kempingekben változatos, tendenciájában emelkedő nehézségű túrákkal.
Előzetes program, amely még némiképpen változhat.
5. Péntek
Kiutazás, a Fehér-víz parkolójából a Zöld-tavi menedékház és vissza, majd Rijo kemping Felsőerdőfalva, táborverés.
6. Szombat
Zár (Bélai Tátra) → Széles-nyereg → Kopa-hágó → Jávor-völgy → Javorina
7. Vasárnap
Csorba-tó → Poprádi-tó → Kapor-csúcs és vissza a Csorba-tóhoz.
8. Hétfő
Ótátrafüred → Tarajka → Hosszú-tavi menedékház → Rovátka → Lengyel-nyereg → Kis-Viszóka → Lengyel-nyereg → Tátraszéplak
9. Kedd
Séta a Tar-pataki vízesésekhez. Hazautazás.
A túrák kitartást, jó erőnlétet, tűrőképességet és nem egy esetben, főként a láncoknál, szédülésmentességet igényelnek. A túrák a Magas-Tátra hivatalosan jelzett turista ösvényein haladnak.
Mesemondó: Béres Levente
Túránk veszedelmes vidéken vezet keresztül, melyhez erő, kitartás, rutin és szerencse
szükségeltetik. Semmi pánik! Túravezetőnkre bízhatjuk magunkat és gondtalanul
alámerülhetünk a páratlan szépségű bükki tájban. A felhős időről és oldott hangulatról a
szakállbarát Mentálhigiénés terapeutánk gondoskodik.
Az út a zord Forrás-völgyön visz majd keresztül, bepillantást nyerünk a mélységes
Kecske-lyuk és Büdös-pest bugyraiba. A sötétséghez hozzászoktatott szemeinket a Dolka-
gerincre felérve és onnan letekintve a Hámori-tó és a Szent István-tető látványán
legeltethetjük. A bátrabbak alámerülhetnek a Dante poklába, majd onnan feljőve
festői és páratlan kilátásban lesz részünk a Magos-kőről, Örvény-kőről és a Látó-kövekről.
Útközben feneketlen barlangokkal és magos bércekkel találkozhatunk, nem lesz
gyerekjáték.
Kinek most se szállt inába bátorsága, vegye fel a legszebb túragúnyáját (legyen nálad plusz
réteg, és szemkápráztató fény, mert a barlangokban hűvös van) és tartson velünk a túrára.
Viszonylag könnyen teljesíthető, de javarészt jelzetlen utakon vezető túra.
Kács környékének különleges természeti és kultúrtörténeti értékei a riolittufába vájt kőhodályok, barlanglakások, pincék és kaptárkövek.
A túra első fele nehezen járható, sziklás talajon, gyakran sűrű bokrok között vezet, ezért megfelelő zárt öltözet, bokát tartó bakancs ajánlott!
A túra javarészt a „Szívünkhöz közeli tájak” címmel megjelent könyv 101-103. oldalán leírt túra útvonalát követi. A könyvet Soós Ferenc, a Miskolci Egyetem nyugalmazott tanára, az egyetem Természetjáró Szakosztályának oszlopos tagja írta.
!!! Regisztrációhoz kötött, melyet megtehetsz a laszlo.muller75@gmail.com email címen, vagy a 06205199147-es telefonszámon.
Viszonylag könnyen teljesíthető, de javarészt jelzetlen utakon vezető túra.
Mind az Örvény-kőről és a Buzgó-kőről nagyszerű kilátás nyílik, előbbiről északra, utóbbiról délre.
A Szilvás-kő és utána az Istállós-kő a Bükk legmagasabb csúcsai. A Tányéros-töbörben egy szép, a turizmus által érintetlen rét helyezkedik el, amely mintegy 925 m magasságban fekszik. Ezzel az országban a legmagasabban fekvő olyan rét, amelyet minden oldalról még (kissé) magasabb hegyek vesznek körbe. A túra útvonalát az időjárás függvényében módosíthatjuk.
9:30-kor további találkozási pont a pisztrángkeltető megállónál. Figyeljétek a nagyobb leszálló csoportokat!
Hozzávetőlegesen 1 óra emelkedővel kezdünk, de maga a teljes túra sem fog 4-5 óránál tovább tartani. A Majális parktól 15-20 percenként indulnak járatok a belváros felé.
FIGYELEM!!! Saját érdekedben megfelelő öltözetben jelenj meg, ami magában foglalja a megfelelő lábbelit is, ami leginkább bakancs legyen, mint Converse cipó! :) Tudjátok lesznek emelkedők, éles kövek, avar, és ez mind ha bezavar, lábadnak lehet ajjjaj.
Kellemes napot kíván a túravezető!
FIGYELEM!!! A túra vasárnap lesz!
Az első 14 km-en keresztül folyamatos emelkedésre kell számítani 240 métertől 760 méteres tengerszint feletti magasságig. Itt érjük el legmagasabb pontunkat, Örvény-követ. Majd ereszkedés Ómassáig.
Természet típusú találkozások várhatóak!
FIGYELEM!!! A túrában változást történt! Megváltozott a túravezető, az útvonal rövidebb lett, a nehézség rövidebb lett!
FIGYELEM!!! A túra vasárnap lesz!
FIGYELEM!!! A túra napja megváltozott!!! Az eredeti szombati indulásról átkerült másnapra, vasárnapra. Köszönjük a megértéseteket!
Figyelem!!! Aláírás pótló túra az egyetemistáknak! Csak egy hiányzó jelenlétet pótol az aláíráshoz!!!
A jelenléti ív kitöltése Lillafüreden. Kivétel a kihívást keresőknek :) (Részletek Ómassán a túra napján!)
Az útvonal 90%-ban piros vagy piros kereszt jelzésen halad nyugatról keletre.
Az első 2 km-en vár ránk a túra legkomolyabb 170 méteres emelkedője. Utána már szinte szintben haladunk, leszámítva azt a néhány 30, 20, 10 méteres emelkedőket. A túra végén Lillafüredet egy 270 méteres szintcsökennéseel fogjuk elérni kb. 2 km alatt.
FONTOS!!!
Személyigazolványát vagy útlevelét mindenki hozza magával!
Szádelő község határában alakult ki a hatalmas szurdokvölgy. Az alján kanyargó Szár patak mosta ki mai formájára, mely mentén meredek út vezet a hasadék belsejébe felé. Télen a zöldellő természet helyett a szurdok meredek sziklafalai a látványosabbak. Hófödte vagy jéggel borított sziklaképződményei, a patakba hullott eljegesedett fagallyak, jégcsapok teszik színessé a látványt. A hasadék legérdekesebb képződménye a 105 méter magas különálló sziklacsúcs, a Cukorsüveg.
A völgy feletti fennsík pereméről csodálatos kilátás tárul a szemünk elé. A lefelé vezető úton megnézzük a Tornai várromot is.
!!! Jelentkezés: Min. előtte való csütörtök estig emailbe !!!
Túránkat a a Keselyű-hegyen kezdjük, mely Eger egyik elővárának, Szarvaskő várának a romjai állnak. Következő állomásunk a falu felett álló kilátó, melyről nagyszerű panoráma nyílik a Bükkre. Utunk során érintjük a tőzegmohás Baktai-tavakat, melyek 1978 óta védettek. Túránkat Egerbaktán fejezzük be, melynek határából remek kilátás nyílik a Mátrára.
Az Imó-kő és a Vörös-kő alatt található különleges időszakos forrásokat keresünk fel, amelyek főként kora tavasszal, hóolvadás után aktívak. A képen a Vörös-kő forrás látható, amint szökőkútként tör a felszínre.
Kedvezőtlen időjárás és útviszonyok esetén a túrát az egyik forrás kihagyásával rövidíthetjük.
Ezúttal nem meredek, sziklás hegyoldalakon kaptatunk fel, zord bükkösök és fenyvesek aljában, hanem a Kelet-Bükkalja napsütötte, szelíd tájain csatangolunk, lankás dombok között.
Az ünnep miatt bolt vagy kocsma nem lesz nyitva útközben, de Borsodgeszten igény esetén útba ejthetünk egy természetes ásványvízforrást. Aki Harsányig elfárad, onnan a 13:10-kor vagy 15:42-kor induló busszal hazamehet Miskolcra (rossz idő, ill. nagy sár esetén mindannyian ezt tesszük).
A Bethlen-út a Bükk első turistaútja volt, átadására 1892. július 17-én került sor. Az első hivatalos turistaút ma már nem létezik, a lillafüredi erdei vasút, melyet 1920-ban hoztak létre, lényegében ezen az útvonalon létesült. A 120 éves jubileumra emlékezve az út két végpontja között létrehoztak egy emlékutat – természetesen nem a régi nyomvonalon, hanem az erdőben futó, már jelzett ösvényeken. Lillafüredet érintve a Miskolcot Egerrel összekötő országút túloldalán pedig felkapaszkodunk (több kilátópontot érintve) a Szeleta-tetőre, majd leereszkedünk a Majális-parkba.
Kilátás a Szeletáról
A túra javarészt enyhén, de kitartóan emelkedő terepen halad, de átlagos edzettségi szinttel is teljesíthető.
Megfelelő lábbeli (túracipő, bakancs), elegendő táplálék illetve folyadék hozatala ajánlott!
Kilátás a Magos-kőről (Fotó: L. A.)
Utazási költség: kb. 5000-5500 Ft/ fő. Nemzeti Park belépő: 1,5 euro.
Jelentkezés: Előzetes jelentkezés szükséges emailben!
Túránkat a Szlovák Paradicsom Nemzeti Park egyik legkönnyebb, de egyben egyik leglátványosabb szurdokában a Zejmári-szakadékban kezdjük. Hangulatos létrás-láncos szakaszokon és csodás vízeséseken át érkezük fel a Stracenai-fennsíkra. Innen a nemzeti park legszebb kilátópontját vesszük célba, a Hollókőt. A sziklát követően a Dedinky-víztározó partján indulunk tovább Dedinkybe, majd onnan Dobsinára.
A túra fő látványosságai a Buzgó-kő, ahonnan szép kilátás nyílik Dédestapolcsányra, és az Odvas-kő, ahonnan a környező hegyeket láthatjuk. Elhaladunk még Tardona, és Mályinka határában, ahonnan a fák közül kiérve visszanézhetünk a Bükk északi lejtőire.
Kilátás a Buzgó-kőről.
FIGYELEM!!! A TÚRÁT A JELENLEGI BÜKKI TEREPVISZONYOKRA VALÓ TEKINTETTEL ELMARAD!!!
A TÚRAVEZETŐ A TALÁLKOZÁSI HELYEN ÉS IDŐBEN MEG FOG JELENNI ÉS HELYBEN IS ÉRTESÍTI MINDAZOKAT, AKIK NEM FOGJÁK OLVASNI ADDIG A TÚRALISTÁT.
Köszönjük a megértéseteket!
Mivel éjszakai túráról van szó, nehezebb lehet annál, mint amit a távból és a szintemelkedésből ki lehetne következtetni.
A túra részben rögtönzött, a kiírt útvonal (a start és a cél kivételével) eltérhet a fentiektől. Elemlámpa szükséges, plusz egy meleg felső jól jöhet. A május eleje ugyan még korai, de ha mázlink van szentjános bogarakba azért belefuthatunk.
Szentjánosbogár-félék
Répáshutából indulva keresünk fel 7 darab 900 m feletti csúcsot, az útvonal mentén 3 darab barlang is található. Különféle túramozgalmak keretében a természetet járva páratlan szépségű tájakat (és pl. csúcsokat, szirteket, barlangokat, forrásokat) kereshetünk fel, igazolásként pedig az ott található kódokat jegyezzük be egy igazolófüzetbe. A kódgyűjtés természetesen fakultatív, de a sikeres teljesítést a túramozgalmat kiíró egyesület általában oklevéllel és kitűzővel díjazza. Ezen a túrán a Bükk 900-as csúcsai és a Bükki barlangok kódjait fogjuk gyűjteni. Még nem késő elkezdeni! A kiíró egyesületek honlapjáról letölthetők és kinyomtathatók a szükséges igazolófüzetek.
Vízhatlan túrabakancs és esőkabát/poncsó szükséges!
Kilátás Három-kőről
Utazási költség: kb. 3500-4000 Ft/ fő. Barlang belépő: 6 euro.
Jelentkezés: Előzetes jelentkezés szükséges emailben!
Martonházi-aragonitbarlang vagy más néven Ochtinai-aragonitbarlang, amely az Aggteleki-karszt és a Szlovák-karszt barlangjai részeként a Világörökség része, a világ három látogatható aragonitbarlangjának egyike. A Rozsnyótól 26 km-re, a Gömör–Szepesi-érchegységben található, 300 m hosszú barlangot 1954-ben fedezték fel, és 1972-ben nyitották meg a nagyközönség előtt. A Várhegy északkeleti oldalán 660 méter magasan nyílik. Föld alatti csarnokait az aragonitból formálódott különféle képződmények díszítik, amelyek a felszíni vizek korróziós tevékenysége és mészkő kikristályosodása folyamán jöttek létre. Színük a fehértől a barnáig terjed, s alakjuk rendkívül változatos. Korukat 138 000 és 13 000 év közé teszik a kutatók.
Túránkat Csetneken kezdjük. Az evangélikus templom és a Vizivár romjainak megtekintése után felkapaszkodunk a Pelsőci-fennsíkra. A Gömör-Tornai-karszt második legnagyobb fennsíkját a Sajó és Csetnek-patak völgyei fogják közre. Észak-déli irányban keresztül haladunk ezen a csodálatos, töbrökkel, barlangokkal és víznyelőkkel teli karsztfennsíkon, míg le nem ereszkedünk Pelsőcre.
!!! FIGYELEM !!! A túra a bükki terepviszonyokra való tekintettel lemondásra került! Köszönjük megértéseteket!
DE!!! Az ugyanezen a napon tartandó túra biztosan megtartásra kerül. Jöjjön, akinek szüksége lehet arra az egy alkalomra. Köszönjük!
!!!VÁLTOZÁS TÖRTÉNT A TÚRA IDŐPONTJÁBAN!!!
A TÚRA KORÁBBAN 2017. ÁPRILIS 9-ÉRE VOLT MEGHIRDETVE, AMELY NAPON EZ A TÚRA ELMARAD!
KÖSZÖNJÜK A MEGÉRTÉST!
„A vadregényes [Telekes] szurdokvölgy legszebb szakasza az „Ördög-gát” sziklája és közvetlen környezete. A hegyoldalról merőlegesen lefutó patak útjában álló sziklagerinc nevét már 1298-ban is említik Urdunggata (Ördög-gátja) néven. A sziklatarajt a víz egykor patkó alakú kanyart leírva kerülte meg, de a patak átfűrészelte a sziklafalat, így a régi, kerülő patakszurdok, a „Keringő” szárazon maradt.
A Keringőtől feljebb a patakmederben megjelenik a víz, mely a kövek között a víznyelőben tűnik el. A csapadékos idők áradásait már nem képesek befogadni a meder sziklahasadékai, ekkor a víz az Ördöggáton át zuhogó vízeséssel tör előre a völgy alsó része felé.” Forrás: http://www.szendroitura.hu/latnivalok-telekes-volgy-ordoggat.html
A túra javarészt a „Szívünkhöz közeli tájak” címmel megjelent könyv 141-142. oldalán leírt túra útvonalát követi. A könyvet Soós Ferenc, a Miskolci Egyetem nyugalmazott tanára, az egyetem Természetjáró Szakosztályának oszlopos tagja írta.
FONTOS!!! A túra vasárnap lesz!
Egyszerű útvonal egy szép félév lezárásaként. Ne lássunk sok embert, akik csak az egy kimaradt alkalom miatt jelennek meg! :)
MÓDOSÍTÁS!!!
A bükki helyzetre és a félév során visszamondott néhány túrára való tekintettel mindenkit szeretettel várunk! :) Szép napot Nekünk!
!!!! ALÁÍRÁSPÓTLÓ TÚRA !!!!
Nem tartunk több aláíráspótló lehetőséget. Aki kimarad, az lemarad!
A korai érkezők a túravezetőt már 8 óra magasságában megtalálják a találkozási ponton! Minden valószínűség szerint a 8:43-as indulású busz lesz az utolsó, amit még megvárunk, utána már nem várunk senkire.
A túravezető felhívja mindenkinek a figyelmét, hogy a Perecesi végállomáson NE VÁRJON SENKI, MERT NAGYON VALÓSZÍNŰ, HOGY NEM A VÉGÁLLOMÁSON SZÁLLUNK LE, HANEM INKÁBB HÁTSÓ ÉRDEKESEBB UTAKON FOGUNK BECSATLAKOZNI A VARBÓRA VEZETŐ TÚRAJELZÉSRE.
KÖSZÖNJÜK!
!!! FIGYELEM !!! Ez a túra nem számít bele az aláírásba!!!
Az útvonal rövid szakaszain fakidőlések nehezíthetik az előrehaladást.
FIGYELEM!!! A TÚRA ELHALASZTVA OKTÓBER 15-RE!
A túra listában október 15-én is szerepel a túra elhalasztott változata. Az információkat keressétek ott! Megértéseteket köszönjük!
Figyelem! Az útvonal több szakasza is kiemelten nehezen járható, ezért elsősorban azon túrázók megjelenését várom, akik kellőképpen felkészültek a legnehezebb terepre is. Akit nem vonz, hogy akár egy órán keresztül egyfolytában kidőlt fatörzsek felett és alatt kell mászkálni, bújkálni, azt inkább arra kérem, válasszon másik túrát magának. Fontos a felelősségteljes viselkedés is, mivel egy ilyen terep nem csak izgalmas, de veszélyes is lehet!
Köszönöm a megértést!
A fenti okokból kifolyólag a túra nehézsége 3 bakancsosra módosítva!
Ezen a túrán majdnem végig jelzett úton haladunk, de az elején a Szuszogón azért letérünk kicsit a kijelölt útvonalakról. Itt rögtön egy erős kaptató vár ránk, aztán megpihenünk Szentléleken, ahonnan átsétálva a Látó-kövekhez, gyönyörködhetünk a kilátásban, és megtekinthetjük a túrán további állomásait is. Majd leereszkedünk a Mária-forráshoz, és irány a további két csúcs, Odvas-kő és Buzgó-kő. Örvény-kőt csak akkor ejtjük útba, ha még tart a lelkesedésünk felfelé haladni. Egyébként nekivágunk az Arany-lépcsőknek és leereszkedünk egészen a kisvasút végállomásáig. A 13-15 km-es távhoz jelentős szintemelkedés is társul, főleg az elején, de a csúcsokat is mindig meg kell mászni! Ehhez még járul a tavaszi/nyári viharoknak köszönhetően sok nehezen járható út és ösvény, amely izgalmas túrát jelez előre.
Az aranylépcső állapota!!!
Túránk során megtekintjük a bükki üveggyártás műemlékeit, megismerjük történelmét, és meglátogatjuk a Bükkszentkereszti üvegmúzeumot (belépőjegy 300Ft). Emellett kilátók és hangulatos völgyek fogják szegélyezni utunkat.
Répáshutáról busszal térünk vissza Miskolcra (16:37 vagy 20:27-es busszal)
(a 20:27-es buszt a Vadász Vendéglő fakultatív megtekintése esetén vesszük igénybe :) )
FIGYELEM!!! Ez a túra október 1-éről lett elhalasztva október 10-ig
FIGYELEM!!! A TÚRA VASÁRNAP VAN!
„A vadregényes [Telekes] szurdokvölgy legszebb szakasza az „Ördög-gát” sziklája és közvetlen környezete. A hegyoldalról merőlegesen lefutó patak útjában álló sziklagerinc nevét már 1298-ban is említik Urdunggata (Ördög-gátja) néven. A sziklatarajt a víz egykor patkó alakú kanyart leírva kerülte meg, de a patak átfűrészelte a sziklafalat, így a régi, kerülő patakszurdok, a „Keringő” szárazon maradt.
A Keringőtől feljebb a patakmederben megjelenik a víz, mely a kövek között a víznyelőben tűnik el. A csapadékos idők áradásait már nem képesek befogadni a meder sziklahasadékai, ekkor a víz az Ördöggáton át zuhogó vízeséssel tör előre a völgy alsó része felé.” Forrás: http://www.szendroitura.hu/latnivalok-telekes-volgy-ordoggat.html
A túra javarészt a „Szívünkhöz közeli tájak” címmel megjelent könyv 141-142. oldalán leírt túra útvonalát követi. A könyvet Soós Ferenc, a Miskolci Egyetem nyugalmazott tanára, az egyetem Természetjáró Szakosztályának oszlopos tagja írta.
A túra javarészt igen nehezen járható, gyakran bokros, aljnövényzet által benőtt, nem ritkán meredek terepen halad, kitartást igényel, de átlagos edzettségi szinttel is teljesíthető.
Megfelelő lábbeli (túracipő, bakancs), koszolható, az időjárásnak megfelelő öltözék, elegendő táplálék illetve folyadék, valamint lehetőség szerint közepes méretű fonott kosár hozatala ajánlott!
A túrán – az eltévedés, leszakadás veszélyének csökkentése érdekében – a túravezetőn kívül csak 10 fő vehet részt, a férőhelyeket a lengyel.attila@uni-miskolc.hu e-mail címre küldött előzetes jelentkezés útján, a jelentkezés sorrendjében töltjük fel. A jelentkezésnek tartalmaznia kell a túrázó nevét, és ha van, a Neptun-kódját is. Egy e-mailben csak egy fő jelentkezhet. Érvényesen jelentkezni 2017. október 14-én (szombaton) 12.00 órától lehet.
FONTOS: Mivel a túravezető már tapasztalt gombász, de nem vizsgázott gombaszakértő, a gyűjtött gombákat a túra végén a Búza-téri gombavizsgálónak is bemutatjuk!
A túra jelentős részben az Országos Kéktúra útvonalán halad, ennek ellenére meglehetősen néptelen helyeket vesz célba. Tornabarakony egy kihalóban lévő falu, ahol már sem bolt, sem kocsma nem üzemel.
Kellemetlen időjárás vagy egyéb probléma esetén a túrát Martonyi vagy Bódvarákó felé lerövidítjük
Az útvonal végig a "Z" jelzésen halad a Garadna-völgy és a Szinva-völgy északi oldalán.
Túránk során figyelembe vesszük az időjárási viszonyokat, valamint a társaság erőnléti állapotát és szükség esetén rövidítéssel oldjuk meg a világosban történő, biztonságos visszaérkezést.
Várhatóan szombat folyamán a meglévő 20 centi hóhoz további számottevő hó esik és meglehetősen hideg idő lesz a Nagyfennsíkon. Ezért fontos a megfelelő öltözet, ajánlott pl. lábszárvédő (kamásli) viselése. Bánkúttól az időjárás- és a hóviszonyok függvényében választjuk majd meg az útvonalat, ezért a leírt táv és szint csak tájékoztató jellegű.
Amennyiben nem érkezik meg a hétvégére ígért lehűlés, és hó helyett eső esne a Bükkben is, a túrát elhalasztom január elejére. Bizonytalanság esetén érdeklődjetek a szakosztály levelezőlistáján. Érdemes követni az eseményeket a webkamerákon és a megfelelő honlapokon (pl. http://www.bankut.hu/).
Bár a túra nem hosszú, a várhatóan télies viszonyok, a meredek kaptató (kb. 350 m szintemelkedés) az elején, illetve az a tény, hogy a túra jó része jelzetlen úton halad, váratlan kalandokra adhat lehetőséget, így javasolt a felkészülés és a megfelelő ruházat. Az út második fele módot ad a változtatásokra, tehát ha kedvünk tartja, lejöhetünk a Savós-völgyön is a Hámori-tó végéhez, vagy pedig a Szent István hegyen is barangolhatunk kicsit.
FIGYELEM!!! A túra elmarad! Megértéseteket köszönjük!
A túra során felkeressük a Lendeczky út mentén található töbröket, melyek minden évszakban csodálatos látványt nyújtanak. A nem túl nagy szintemelkedés jelentős részét már a túra elején letudjuk, a további rész már egy lazább 15 km-es kirándulásnak is tekinthető. Jávorkúti pihenő után a Savós-völgyön leereszkedve a Hámori-tó mellett elhaladva érkezünk Lillafüredre.
A túra során a kódgyűjtők számos barlang kódját is feljegyezhetik!.
„A túra nem 15 óráig tart, hanem a célpontba érkezésig!”
Csapadékos időjárás esetén az Aggteleki Karszt területén található kiépítetlen források (pl. Kopolya, Zúgó- és Kecskés-forrás) nagy vízhozammal működnek és így különleges látványt nyújtanak. Ezekhez a forrásokhoz nem vezet jelzett turistaút, így nagyon kevés ember ismeri őket.
Az esetleges rossz időjárás miatt, illetve a résztvevőkkel egyeztetett közös döntés alapján kihagyhatunk néhányat a felsorolt látnivalók közül, illetve módosíthatjuk az útvonalat, megtekinthetjük pl. a Szád-várat is.
Figyelem! A túra esőben is meg lesz tartva. Találkozzunk a Tiszai Pályaudvaron, vegyük meg a jegyet Aggtelek-Jósvafő vasútállomásig, a vonaton és a túra közben pedig majd közösen kialakítjuk az útvonalat!
Az Imó-kő és a Vörös-kő alatt található különleges időszakos forrásokat keresünk fel, amelyek főként kora tavasszal, hóolvadás után aktívak. A képen a Vörös-kő forrás látható, amint szökőkútként tör a felszínre.
Figyelem! Ezeket a forrásokat akkor érdemes megnézni, ha bővizűek. Vagyis ha a túra előtti hetekben száraz lesz az időjárás, akkor a túraútvonal áttervezésre kerül, ami azzal is járhat, hogy változik a találkozó helye és időpontja. Ezért kérünk minden érdeklődőt, kövesse figyelemmel a honlapot, vagy, ami még jobb megoldás, iratkozzon fel a levelezőlistára, ahol mindenképp időben jelezni fogjuk az esetleges változásokat.
A Nyavajás-hegyi dolomitbánya szürke, sötétszürke Középső-triász Hámori dolomitból álló 7 szintes kőfejtő, amely művelésével több mint 10 éve felhagytak.
Azelőtt a Diósgyőri Kohászat kőbányája volt. A Pisztrángtelep felett magasodik egészen a Nyavajás-hegy tetejéig. Megközelítése a Miskolc-Lillafüredről Ómassára tartó műúton a Pisztránkeltető után balra, a Erdei Vasút sinjeit keresztezve nyílik a sorompóval lezárt régi bányaút. A völgytalptól a bánya legfelső szintjéig közel 250 m szintkülömbségre kell számítani, ill. több mint 3,5 km-es sétára a szerpentines kövesúton.
További infó: http://www.geomania.hu/lelohely.php?lelohely=339
A túra a kis szintkülönbség ellenére tartogat kihívásokat, mivel jelentős részét a turisták által ritkán látogatott Csókás-völgyben, jelzetlen, viszonylag nehezen járható utakon teljesítjük.
A Csókás-völgy és környéke
A túra első szakaszán, amikor még mindenki friss és üde (reméljük a legjobbakat) felfelé vezet egészen Andó kútig, ami kb. 190-200 méter szintemelkedést fog magában foglalni. Andó-kúton egy nagyobb pihenőt tartunk.
Andó-kutat elhagyva kisebb (20-30-40 méteres) emelkedők és ereszkedőket követően elérkezünk a fináléhoz, amely során visszaereszkedünk a Majális-Parkhoz.
FONTOS: Aláírásra a túra végén kerül sor!
A túra útvonala pár szirtet is érint, ahol szép kilátás vár minket. Felkeresünk több forrást, valamint az odvas-kői barlanglakást. Majd Szentlélektől kerülünk még egyet, mielőtt Ómassára érnénk. A túra jelentős szintemelkedéssel bír, de lefelé is megyünk bőven, inkább hullámzó jellegű.
A túra során a kódgyűjtők számos barlang, szirt és forrás kódját is feljegyezhetik!.
„A túra nem 15 óráig tart, hanem a célpontba érkezésig!”
Túránkat festői szépségű kilátók, rétek és hangulatos erdei utak fogják övezni.
Emellett megtekintjük még igény esetén a Bélapátfalvai elhagyatott mészkőbányát is. Mindenki hozzon magával ételt, italt, zseblámpát és időjárásnak megfelelő ruházatott. A túra nem lesz egyszerű, egy bizonyos fokú edzettséget és kitartást megkíván, de a végén kellemes fáradság és szép emlék lesz a jutalmunk.
Bélapátfalváról a 19:27-es busszal indulunk vissza Miskolcra.
Lillafüredtől a sárga, majd a piros jelzésen megyünk fel a Libegő felső végállomásáig, majd bebarangoljuk az Oxigén utat. Az út nem túl jól jelzett és lehetnek kidőlt fák is. A fehérkő-lápai túristaház közelébe érve kilátogatunk Fehér-kőre és a zöld jelzésű szerpentinen leereszkedünk a Palotaszálló melletti buszmegállóhoz.
9:30kor további találkozási pont a pisztrángkeltető megállónál. Ajánlom megfigyelni a nagyobb leszálló csoportot.
Kb. 45perc emelkedővel kezdünk de maga a teljes túra sem fog 4-5 óránál tovább tartani(A csapat összetételétől függ). A majális parktól 20 percenként indulnak járatok a belváros felé. A talaj kissé sziklás/avarlepte, ezért bakancs használata kötelező.
A túra javarészt a Gömör-Tornai-Karszt részét képező, a karsztvidék szinte valamennyi jellegzetességét felvonultató Galyaságot járja be. Az út során nem csak a gazdag karsztos formakincs elemeivel (töbrökkel, karrmezőkkel, dolinákkal, víznyelőkkel, barlangokkal) találkozhatunk, de jó idő esetén többször is remek kilátásban lehet részünk: a Pitics-hegyi kilátóból (az Aggteleki-karszt egyetlen épített kilátójából) és a Borház-tetőről tátrai panorámában gyönyörködhetünk, és a Bérc-dűlő több pontjáról is élvezhetjük a pazar kilátást.
A túra a „Szívünkhöz közeli tájak” címmel megjelent könyv 104-107. és 108-109. oldalán oldalán leírt két túra útvonalát követi, azok összevonásával jött létre. A könyvet Soós Ferenc, a Miskolci Egyetem nyugalmazott tanára, az egyetem Természetjáró Szakosztályának oszlopos tagja írta.
Tavaszi túránkon a Dél-Bükkben a Balla-völgyet és Hór-völgyet látogatjuk meg. Pénzpataktól indulunk Répáshuta érintésével, az útvonal mentén található barlangokat keressük fel friss, tavaszias hangulatban. Elenyésző szintemelkedés mellett szinte végig lefelé haladunk, kellemes frissítő túrának nézünk elébe.
A túra során a kódgyűjtők számos barlang kódját is feljegyezhetik!.
„A túra nem 15 óráig tart, hanem a célpontba érkezésig!”
A lillafüredi tanösvény javát bejárva az egykori szánkópályán felfelé vezet utunk az Ágnes-rétig. A sípálya mellett elhaladva érjük el a Kis-délen található épített kilátót, amely csodás körpanorámát nyújt. Bükkszentkereszten áthaladva Nagy-Som-hegy és Sűrű-bérc érintésével érkezünk Szederbokorhoz. Vörös-kő után a kőbányát megkerülve és a szállítószalag mellett felkapaszkodva jutunk a Várhegyre (szép kilátás), majd a Barlangfürdő mellett elhaladva érünk célba.
A túra a nem túl nagy szintkülönbség ellenére tartogat kihívásokat, mivel jelentős részét a turisták által ritkán látogatott Csókás-völgyben, jelzetlen, viszonylag nehezen járható utakon teljesítjük.
A Csókás-völgy és környéke
Ha minden jól megy, akkor a zöld utat követve gond nélkül eljut az ember Gulicskára.
Gulicska egy szép hely azoknak kik elbújnának a friss levegőn a világ elől. (Turisták azért nyomokban előfordulhatnak.)
Gulicska és Fehér-kő között nem sok a távolság.
Fehér-kőnél van egy postaláda. Akit érdekel ott rákérdezhet a témára.
Szeleta-barlang hűvös szája egész évben okádja a hideget. Nyáron strand helyett tessék időnként felkeresni.
Apró érdekesség, ami nincs az útvonalon feltüntetve, de a Szeleta barlang mellett nem sokkal van egy kis hely kialakítva, amit fantázianéven Mátyás király lábnyomának neveztek el. Erre is biztosan vetünk egy apró pillantást.
A Molnár-szikla még nem a végcél, ezért kéretik senki se vesse le magát. Köszönjük.
A csillagpont túra vége a kezdete.
A túra főleg a Szilvásváradi kisvasút 1948-1967 között használt nyomvonalát követi, ahol lehetséges. Ma főleg erdészeti gépjárművek használják ezeket az utakat, főleg ennek megfelelő terepviszonyokra, földutakra lehet számítani, de néhol előfordulhatnak benőtt, gazos szakaszok. A Szalajka-völgy és a Száraz-völgy érintett szakaszán aszfaltozott úton is fogunk menni. A szintemelkedés többnyire egyenletes, nem túl meredek, ez alól csak a régi siklópálya kivétel, de azt a szakaszt lassabban fogjuk megtenni.
Örs úr várának, Latorvár romjainak felkeresése a túra első részének a célja. Itt a kódgyűjtők a Bükk szirtjei túramozgalom kódját is feljegyezhetik. Majd folyamatosan emelkedve haladunk észak felé. Bekénypusztán található egy Turisztikai Látogatóközpont és Ökoház. Következő pihenőpont Kőlyuk-galya, amely szintén a Bükk szirtjeinek kódjával és fantasztikus kilátással vár minket. Végül Bükkszentkereszt a cél, ahonnan volánbusszal jutunk vissza Miskolcra.
A túra jelzett, de néhol nehezen járható útvonalakon közlekedik, ahol kidőlt fákra és sárra is készülhetünk.
A túra javarészt igen nehezen járható, gyakran bokros, aljnövényzet által benőtt, nem ritkán meredek terepen halad, kitartást igényel, de átlagos edzettségi szinttel is teljesíthető.
Megfelelő lábbeli (túracipő, bakancs), koszolható, az időjárásnak megfelelő öltözék, elegendő táplálék illetve folyadék, valamint lehetőség szerint közepes méretű fonott kosár hozatala ajánlott!
A túrán – az eltévedés, leszakadás veszélyének csökkentése érdekében – a túravezetőn kívül csak 10 fő vehet részt, a férőhelyeket a lengyel.attila@uni-miskolc.hu e-mail címre küldött előzetes jelentkezés útján, a jelentkezés sorrendjében töltjük fel. A jelentkezésnek tartalmaznia kell a túrázó nevét, és ha van, a Neptun-kódját is. Egy e-mailben csak egy fő jelentkezhet. Érvényesen jelentkezni 2018. október 13-án (szombaton) 12.00 órától lehet.
FONTOS: Mivel a túravezető már tapasztalt gombász, de nem vizsgázott gombaszakértő, a gyűjtött gombákat a túra végén a Búza-téri gombavizsgálónak is bemutatjuk!
Végül a túravezető nem tud garanciát vállalni arra, hogy a túra során minden túrarésztvevő az általa kívánt mennyiségben fog (ehető) gombát találni.
!!! A TÚRA ELMARAD!!! MEGÉRTÉSETEKET KÖSZÖNJÜK!!!
Ismét elhagyatott tájakon csatangolunk, a turisták által látogatott nevezetességtől távol. Ez a terület csak foltokban erdős, így a dombhátakról többnyire folyamatosan kilátás nyílik a Bükk fő tömbjére, illetve a környező dombokra és völgyekre. Napos idő esetén ez felpezsdítő szabadáság-érzést kelt az emberben.
A túrát kellemetlen időjárás vagy más probléma esetén a Nagy-Korcsolyás vagy az Ördög-völgy kihagyásával lerövidítjük. Az útvonal a túra során spontán módosulhat, előfordulhat, hogy nem Sajóbábony, hanem Sajószentpéter lesz a végpont. A megadott táv- és szint-adatok a lehetséges leghosszabb útvonalat jellemzik. A völgyek alján haladó földutakon sárra számítani kell.
Kép: Kilátás a Nagy-Korcsolyásról. A Pitypalatty-völgyben megült köd felülről felhőnek látszik.
Lilával jelölve a tervezett túra:
Bogácsi strand belépő őszi szezonban: 1300 Ft (felnőtt), 1100 Ft (nappalis diákigazolvánnyal)
Nyitva tartás ősztől tavaszig: 9-17
Minden szombaton van lehetőség esti fürdőzésre is, az esti jegy 1400 Ft
Tervezett visszaút:
17:43
Indulás
busz
Bogácsautóbusz-váróterem
18:05
Mezőkövesdvasútállomás
Átszállás
18:44
vonat
Mezőkövesd vá.
19:22
Érkezés
Miskolc-Tiszai pu.
További visszaút lehetőségek:
15:15
Indulás
busz
Bogácsautóbusz-váróterem
15:39
Mezőkövesdvasútállomás
Átszállás
15:44
vonat
Mezőkövesd vá.
16:22
Érkezés
Miskolc-Tiszai pu.
13:22
Indulás
busz
Bogácsautóbusz-váróterem
13:42
Mezőkövesdautóbusz-állomás
Átszállás
13:45
busz
Mezőkövesdautóbusz-állomás
14:45
Érkezés
Miskolcautóbusz-állomás
Havas terepviszonyok esetén a túra nehézségi foka növekedhet!
Utunk célja, hogy bejárjuk a nemrég módosított nyomvonalú piros és sárga jelzésű turistautakat, miközben a Kis-Fennsík számos látnivalóját felfedezzük. Kilátópontokat, forrásokat is érintünk, valamint megtekintünk egy különleges kis barlangot is, ahol egykor betyárok rejtőzködtek. A túra nagy része jól jelzett turistautakon halad, leszámítva az utolsó szakaszt, ahol egy jelzés nélküli erdészeti úton ereszkedünk le Varbóig. A túrára ajánlott felszerelés: meleg tea és réteges öltözet, magasszárú túrabakancs. Az útvonalat az időjárási viszonyok és a csoport erőnléte függvényében a helyszínen módosíthatjuk.
A Vidróczky-barlang
Az útvonal még bizonytalan, de a táv nem lesz több nyolc km-nél, és tartalmaz bőven szintet, főleg az elején. Várhatóan a Kohász úton megyünk majd egy darabig, és a visszaéerkezés is Diósgyőrbe lesz dél körül.
A hideg/havas idő miatt réteges öltözködés és megfelelő bakancs szükséges.
A túra jelentős szintemelkedéssel indul!!!
A túra végig jelzett utakon halad, a terep nagyrészt jól járható, csak a Szarvaskúti-csúnya-völgyben lehet számítani kidőlt fákra.
A szintemelkedés ne rettentsen el senkit, a mászást a túra első fele foglalja magába, azon belül is a neheze egyből indulás után lesz letudva. Frissen mindig könnyebb. A Bálványt elhagyva szinte csak lefelé fogunk menni, ha nem állunk meg sehol hosszabb időközökre (piknikezés Jávorkúton, vagy Petőfi-kilátó) akkor elég hamar végzünk.
Viszonylag könnyen teljesíthető, de javarészt jelzetlen utakon vezető túra.
A kurta-bérci katonasír (Fotó: L. A.)
Csináljuk meg együtt a Népek Tavasza teljesítménytúrát!
A túra önköltséges.
További információk:
Nevezési díj: 1000.- Ft
Díjazás: kitűző, emblémázott toll, csokoládé
Találkozó: A Majális parkban (1-es autóbusz végállomás) 8:00-kor, innen együtt megyünk fel Királyasztalra, a regisztráció helyszínére.
Előre kitöltött nevezési lap legyen mindenkinél, mely letölthető innen: http://www.nepektavasza.hu/document/2019/XXIINTNL.pdf
A túra részletes leírása: http://www.nepektavasza.hu/track/2019/NT_Petofi16.pdf
A túra során számos szép kilátást nyújtó helyet és barlangot keresünk fel. A szirt/barlang kódgyűjtők is csemegézhetnek belőle.
Az előző félévben bejártuk az egykori Szilvásváradi kisvasút Bánkút felé vezető vonalát, most folytatásként az első, Őserdő felé haladó nyomvonalat követjük. Több helyen csak nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem járható az egykori nyomvonal a gaz, és a kidőlt fák miatt, de ahol lehetséges, a vasút helyén megyünk.
Természetesen megtekintjük az útba eső látványosságokat (pl.: Gerennavár, Tar-kő) is.
A szintemelkedés viszonylag kis területekre koncentrálódik: a Gerennavár, és a Tar-kő előtti szakaszokra. Változatos útviszonyokra számíthatunk, előfordul köves, és földút, valamint néhány rövid szakaszom aszfalt is.
Az egyszerű és nagyszerű útvonal:
Az 1-es busz Majális park végállomásától a piros jelzésen Szentlélekig, majd onnan a kék jelzésen le Ómassára.
Nem több és nem kevesebb. Vagy kell ennél több?
A túra a Gömör-Tornai-Karszton átvezető országos Országos Kéktúra egy szakasza. Kedvcsináló videó (amely az ellenkező irányban halad): https://index.indavideo.hu/video/kektura_harmadik_resz
A túra során elhaladunk az Észak-Magyarországon egyedülálló természeti látnivalót jelentő Keleméri Mohos-tavak Természetvédelmi Terület mellett, amelynek eredete „a jégkorszakra vezethető vissza. Az akkor kialakuló lefolyástalan területeken víz maradt vissza, amelyet idővel a növényzet elfoglalt. Jelenlegi formájában mintegy másfél méter vastagságban alkotja a tőzegmoha a szőnyegszerű növénytakarót. Magasabb szervezettségű növényfajok is megtelepedtek a tavakban, amelyek valójában ingólápok.” (Forrás: Wikipédia)
A túra a „Szívünkhöz közeli tájak” címmel megjelent könyv 68-72. oldalán oldalán leírt túra útvonalát követi. A könyvet Soós Ferenc, a Miskolci Egyetem nyugalmazott tanára, az egyetem Természetjáró Szakosztályának oszlopos tagja írta.
FIGYELEM! A túra jelentős része erdővel nem fedett területen (réteken, legelőkön át) vezet, ezért az út során a kullancsok elleni szokásos védekezésen felül napos idő esetén az érzékeny bőrűeknek a leégés ellen is védekezniük ajánlott!
A túra során felkeressük a Lendeczky út mentén található töbröket, melyek minden évszakban csodálatos látványt nyújtanak. A nem túl nagy szintemelkedés jelentős részét már a túra elején letudjuk, a további rész már egy lazább kirándulásnak is tekinthető. Jávorkúti pihenő után a Savós-völgyön leereszkedve a Hámori-tó mellett elhaladva érkezünk Lillafüredre. A túra során a kódgyűjtők számos barlang kódját is feljegyezhetik.
FONTOS VÁLTOZÁS: a túra VASÁRNAP LESZ, szombat helyett!!!!
A túra „a Vecsem-bükk fennsíkjára, a zsombolyok világába vezet”. A túra során az országhatárnak és „néhány zsombolynak a közelében megyünk el”. (Forrás: az alább idézett könyv)
A zsomboly a magyar nyelv értelmező szótára szerint „karsztos hegységben lefelé táguló, olykor 100 m mély, aknaszerű üreg, barlang”. A túra során meglátogatott Alsó-hegy „Magyarország zsomboly-paradicsoma”, „ezen a karszt-területen a zsombolyok száma megközelíti a százat, és itt található az ország második legmélyebb barlangja, a 236 méter mély Vecsembükki zsomboly”. (Forrás: Internet)
A túra a „Szívünkhöz közeli tájak” címmel megjelent könyv 155-158. oldalán oldalán leírt túra útvonalát igyekszik követni. A könyvet Soós Ferenc, a Miskolci Egyetem nyugalmazott tanára, az egyetem Természetjáró Szakosztályának oszlopos tagja írta.
FIGYELEM! A túrára csak az jöjjön el, akit nem zavar, hogy
- a túra első felén az időközben megszűnt (?) sárga jelzés útvonalát próbáljuk meg követni,
- a túra elején (nagyjából a szerpentinig tartó) kb. 1,5 km-es szakasz rendkívül nehezen járható az aljnövényzet miatt (egy bokrok által szinte teljesen benőtt útszakaszon kell átküzdeni magunkat, ezért erősen javallott a teljesen zárt, strapabíró anyagból készült ruházat és sapka viselése),
- a (karbantartás hiánya miatt?) megszűnt sárga jelzés azt is okozza, hogy a túravezető egy kb. 3 km-es szakaszon (a Pasnyag-töbörtől kb. az Útmenti-zsombolyig) a szokásosnál nagyobb bizonytalansággal fogja vezetni a túrát.
A TÚRÁN MINDENKI A SAJÁT FELELŐSÉGÉRE VESZ RÉSZT!
Lillafüredre a Hámori-tóig. Innen a Savós-völgy, Létrás-tető, Sebes-víz-völgy -Ómassa útvonalon gyalogolunk előbb a piros, majd a sárga jelzésen.
Az ismert Fehérkőlápai csúcs helyett, a vele átellenben található Szt. István tetőre kapaszkodunk fel.
Lillafüredre a Hámori-tóig. Innen felkapaszkodunk a Fehér-kőre a zöld jelzést követve,
majd a Hegyes-rét érintése után a kék plusz (Kohász út) jelzést követve, Tatárdombnál
lekanyarodva a Kilián-dél lakótelepi villamos megállóhoz gyalogolunk.
A túra a Lillafüredi Állami Erdei Vasút parasznyai szárnyvonalának megszüntetett szakaszán (is) halad, amit a sorozatos sínlopások miatt szedtek fel. Ma a vonal csak Mahóca állomásig használható, a felszedett szakasz nagy részét az erdőgazdaság járművei (teherautói) használják. Egyes szakaszok viszont elhagyatottak, korábban rendszeresen elgazosodtak, de az utóbbi években az egész szakasz jól járható volt.
(A LÁEV október 19. szombatra szervezett különvonata elmarad, de ez a túra az eredeti hirdetés szerint elindul.)
A túra javarészt igen nehezen járható, gyakran bokros, aljnövényzet által benőtt, nem ritkán meredek terepen halad, kitartást igényel, de átlagos edzettségi szinttel is teljesíthető.
Megfelelő lábbeli (túracipő, bakancs), koszolható, az időjárásnak megfelelő öltözék, elegendő táplálék illetve folyadék, valamint lehetőség szerint közepes méretű fonott kosár hozatala ajánlott!
A túrán – az eltévedés, leszakadás veszélyének csökkentése érdekében – a túravezetőn kívül csak 10 fő vehet részt, a férőhelyeket a lengyel.attila@uni-miskolc.hu e-mail címre küldött előzetes jelentkezés útján, a jelentkezés sorrendjében töltjük fel. A jelentkezésnek tartalmaznia kell a túrázó nevét, és ha van, a Neptun-kódját is. Egy e-mailben csak egy fő jelentkezhet. Érvényesen jelentkezni 2019. október 12-én (szombaton) 12 óra 00 perckor vagy ezután elküldött E-mailben lehet.
FONTOS: Bár a túravezető már tapasztalt gombász, de nem vizsgázott gombaszakértő, a gyűjtött gombákat a túra végén a Búza-téri hivatalos gombavizsgálónak is bemutatjuk!
Mivel a természetben található gomba mennyisége erősen függ a túrát megelőző hetek időjárásától, a túravezető nem tud garanciát vállalni arra, hogy a túra során minden túrarésztvevő az általa kívánt mennyiségben fog (ehető) gombát találni.
A valaha Kékmezőn működött katonai lőtér egyre több túrázó figyelmét kelti fel. A környező erdő ugyanis tele van azokkal a gyakorlólövedékekkel, melyeket évtizedekkel ezelőtt lőttek ki és ma csonkán, rozsdásan, földesen, levelekkel betakarva hevernek arra várva hogy rájuk találjanak. Nem tűnnek el, nem mennek sehova, és kétségkívül veszélytelenek... miért ne néznénk meg párat?
Ismét elhagyatott tájakon csatangolunk, a turisták által látogatott nevezetességtől távol. Ez a terület csak foltokban erdős, így a dombhátakról többnyire folyamatosan kilátás nyílik a Bükk fő tömbjére, illetve a környező dombokra és völgyekre. Napos idő esetén ez felpezsdítő szabadság-érzést kelt az emberben.
A túrát kellemetlen időjárás vagy más probléma esetén a Nagy-Korcsolyás kihagyásával lerövidítjük. Az útvonal a túra során spontán módosulhat, előfordulhat, hogy nem Sajószentpéter, hanem Sajóbábony lesz a végpont, ahonnan szintén Volán-busszal mehetünk haza. A megadott táv- és szint-adatok a lehetséges leghosszabb útvonalat jellemzik. A völgyek alján haladó földutakon sárra számítani kell.
A kép a Nagy-Korcsolyás környékén készült. Akkor a köd miatt lefelé, a Pitypalatty-völgyre nem volt kilátás, idén lehet, hogy lesz.
Körülbelül 13-14 órára érünk Bogácsra, ahol a strandon levezető jellegű fürdésre nyílik lehetőség termálvízben. Aki a fürdésben részt kíván venni, hozzon magával megfelelő felszerelést (papucs, törölköző, fürdőruha)!
Lilával jelölve a tervezett túra
Bogácsi strand belépő őszi szezonban: 1400 Ft (felnőtt)
Nyitva tartás ősztől tavaszig: 9-17
Minden szombaton van lehetőség esti fürdőzésre is, az esti jegy 1400 Ft
Az útvonal még függőben!
A túra nem lesz nehezebb kettő bakancsosnál. Ezt biztosan ígérhetem.
A távolságot is ehhez mérten szeretném majd belőni.
Azt is tudom borítékolni, hogy a túra nem fog hajnalok hajnalán kezdődni. Én Debrecenből fogok érkezni és oda is térek majd vissza estére.
Szóval türelem....
A terv úton van. Addig is legyetek türelemmel.
Sikerült megszülni egy kellemesnek mondható útvonalat, amit valószínűleg tűkön űlve vártatok.
Ismerős lehet, mert van benne néhány olyan túra pont, amit majd érintenek mások is, de minden útvonal egy újabb nézőpont.
Igéretemhez híven szerintem sikerült egy átlagos két bakancsos túra útvonalat összerakni.
A kezdő és végpont szintén a Majális-park lesz, tehát autóval érkezők is előnyben. 1-es busz végállomása is ez, ahol valószínűleg személyem megpróbálja összeterelni a különböző közlekedési eszközzel érkezőket. Ezt a pontot érinti többek között a 15-ös és 5-ös busz is.
Lesz néhány pont, ahonnan le tudunk nézni, de természetesen nem másokat, hanem a messzeségbe. Gulicska, aminek szerintem nincs akkora "marketingje", mint például a Molnár-sziklának, pedig itt sokkal többen is tudnak egyszerre ámulni és bámulni.
Fehér-kő kilátó a magas röptű gondolatok egyik kiszögellése a Bükkben. A Szeleta-barlang pedig egy csendes hűs hős a befordulni vágyóknak, amire kontráz a Szeleta-tető.
Büdös pest meredeken megközelíthető, a Kecske-lyuk egyirányú.
A végére még talán jut egy kis kedvencek temetője is.
Ne maradj le! Csatlakozz! Várunk!
Ui.: Egy kis magasság profil a grafikon barátoknak:
Az őszi verzió az időjárás miatt talán nem sikerült a legjobban, viszont most ismét nekivágunk!
Bükkszentlászlóról a kékmezei lőtér céljául valaha szolgált hegyoldalakon heverő (teljesen veszélytelen) gyakorlólövedékeket tekintjük meg megint, most egy hosszabb útvonalon. Amennyiben az időjárás is az oldalunkon áll, nem lesz sokkal nehezebb az elsőnél, viszont ismét jelöletlen, akár járatlan utakon is bóklászni fogunk, egy újabb letáborozásos-területátfésüléses akcióval is megtoldva a sétát. Jó kondíciójú túrázóknak és az ócska lőszerek rajongóinak ajánlott. Bozótosra, sárra az időjárástól függetlenül számítani kell.
A találkozóhelyre busszal és autóval érkezni egyaránt lehetséges, felmerülő problémák (pl. a gyülekezőnél ~10 perc késés) esetére a túravezető elérhetősége: +36 70 2614371
(A 71/2020. KORMÁNYRENDELETRE HIVATKOZVA ELMARAD)
A túra nehézségét nem az átlagosnak mondható táv és szintkülönbség adja, hanem az a tény, hogy ismét a viszonylag nehezen járható, ezért a turisták által ritkán látogatott Csókás-völgyet keressük fel, ám most rendhagyó módon dél-kelet felől észak-nyugat felé megyünk végig a vadregényes, enyhén emelkedő szurdokvölgyön.
A Csókás-völgy és környéke
A 71/2020. Kormányrendelet a túra tervezett időpontjában még hatályban lesz, ezért ezt a túrát ebben a félévben nem tudjuk lebonyolítani.
Egyszerű, de nagyszerű túra a Bükkszentkereszt-menti hegyeken, érintve a kilátót, laza, nyugodt tempóval a szép fennsíki részeken, de a völgyben látnivaló hiányában nem cammogunk. Lesznek érintve jelzetlen utak, ezen kívül a tapasztalatlan túrázóknak is teljesen megfelelhet ez a séta.
Érkezés a kiindulási pontból adódóan csak autóval lehetséges. Ha valaki mégis bevállalja (saját felelősségre), hogy az 5-ös busz végállomásától felgyalogol addig, akkor plusz 2-2 kilométerrel és fél-fél órával számoljon.
Felmerülő problémák (pl. a gyülekezőnél ~10 perc késés) esetére a túravezető elérhetősége: +36 70 2614371
(ELMARAD)
Viszonylag könnyen teljesíthető, de javarészt jelzetlen utakon vezető túra.
Ismerős kilátópontok, de ismeretlen megközelítésből. Nehezen járható, néhol úttalan túránkon megtekintjük a rég volt Pálos kolostor melletti mezőt és kilátópontját, magán Szentléleken az erdőben megbűvó sziklát és a kolostort magát. Innen a sátrazásra, piknikezésre kiválóan alkalmas Köpüs-kőre vesszük az irányt ahol Miskolcra is ráláthatunk ha az időjárás is engedi. A Magos-kőre átmenve a Vidróczky-barlangot tekintjük meg ahol ismét letáborozhatunk, majd a völgybe leereszkedve a Helyiipari-forrásnál állunk meg utoljára mielőtt visszaérnénk kiindulópontunkra.
Kiszámíthatatlan terepre kell számítani ahol óvatosnak kell lenni, így kezdők csak akkor vállalkozzanak, ha merészek, vagy van mellettük valaki merész aki megtart ha belékapaszkodnak. Pihenni elég gyakran fogunk, szóval nem feltétlenül az erőnlét lesz a döntő. Forrásokból remélhetőleg folyik a víz, de ennivalót vadászni nem szabad, azt hozni kell! Ha az időjárás nagyon nem kedvez, akkor a túra napja változhat.
A találkozóhelyre busszal és autóval érkezni egyaránt lehetséges, felmerülő problémák (pl. a gyülekezőnél ~10 perc késés) esetére a túravezető elérhetősége: +36 70 2614371
VÁLTOZÁS: a Túra eredetileg Szept. 26-ra volt meghirdetve, de a várható rossz idő miatt 2 héttel későbbre halasztjuk.
A túra elején a Benedekalja utcán végigsétálunk a régi elhagyott szállítószalagig, és a szalagot követve a régi bányáig. Innen visszafordulunk és megnézzük a fokozottan védett Viktória barlangot és a Fecske-lyuk barlangot, amely egy fontos denevérszálláshely a vidéken. Végül elsétálunk a Tapolcai barlangfürdő bejáratához, majd a Hejő patakot követve vissza a Kemény Dénes Uszoda parkolóba.
A túra javarészt igen nehezen járható, gyakran bokros, aljnövényzet által benőtt, nem ritkán meredek terepen halad, kitartást igényel, de átlagos edzettségi szinttel is teljesíthető.
Megfelelő lábbeli (túracipő, bakancs), koszolható, az időjárásnak megfelelő öltözék, elegendő táplálék illetve folyadék, valamint lehetőség szerint közepes méretű fonott kosár hozatala ajánlott!
A túrán – az eltévedés, leszakadás veszélyének csökkentése érdekében – a túravezetőn kívül csak 10 fő vehet részt, a férőhelyeket a lengyel.attila@uni-miskolc.hu e-mail címre küldött előzetes jelentkezés útján, a jelentkezés sorrendjében töltjük fel. A jelentkezésnek tartalmaznia kell a túrázó nevét, és ha van, a Neptun-kódját is. Egy e-mailben csak egy fő jelentkezhet. Érvényesen jelentkezni 2020. október 10-én (szombaton) 12 óra 00 perckor vagy ezután elküldött E-mailben lehet.
FONTOS: Mivel a túravezető már tapasztalt gombász, de nem vizsgázott gombaszakértő, lehetőség szerint a gyűjtött gombákat a túra végén a Búza-téri gombavizsgálónak is bemutatjuk!
Mivel a természetben található gomba mennyisége erősen függ a túrát megelőző hetek időjárásától, a túravezető nem tud garanciát vállalni arra, hogy a túra során minden túrarésztvevő az általa kívánt mennyiségben fog (ehető) gombát találni.
Egyet az időjárás rontott el, a másodikat pedig a vírus akadályozta meg, de most megint nekivágunk!
Bükkszentlászlóról a kékmezei lőtér céljául valaha szolgált hegyoldalakon heverő (teljesen veszélytelen) gyakorlólövedékeket tekintjük meg megint, most egy hosszabb útvonalon. Amennyiben az időjárás is az oldalunkon áll, nem lesz sokkal nehezebb az elsőnél, viszont ismét jelöletlen, akár járatlan utakon is bóklászni fogunk, egy újabb letáborozásos-területátfésüléses akcióval is megtoldva a sétát. Jó kondíciójú túrázóknak és az ócska lőszerek rajongóinak ajánlott. Bozótosra, sárra az időjárástól függetlenül számítani kell.
A találkozóhelyre busszal és autóval érkezni egyaránt lehetséges, felmerülő problémák (pl. a gyülekezőnél ~10 perc késés) esetére a túravezető elérhetősége: +36 70 2614371
A teljes szintemelkedést letudjuk az elején amikor a barlangtól felmegyünk Istállós-kőre.
Még világosban visszaérünk, de azért elemlámpát hozz magaddal! :-)
Valószínűleg Parasznya-Harica-völgy-Varbó útvonalon mennénk, de előfordulhat, hogy másfelé kószálunk, pl. Tardonán vagy Kondón kötünk ki. A túra első felében nem túrista-utakon fogunk haladni, de túl nagy nehézségre nem kell számítani.
Ómassáról indulunk Bánkútra, a kék jelzésen, de hamar letérünk róla, és a sárga kereszten folytatjuk utunkat egészen Bánkútig, a patak völgyében. A völgyben felfelé kidőlt fákra lehet számítani, kicsit mászkálósabb lesz ez a szakasz. Bánkúton felmegyünk a Petőfi kilátóba, reméljük jó idő lesz. Bánkútról lefelé haladva a piros jelzésen Csipkéskúton és Jávorkúton át, majd a kék jelzésen érünk be Ómassára.
Valószínűleg egy könnyebb, két bakancsos séta a Majális-park környékén, a részletekről később...
ELMARAD
Egy Ómassa-Bánkút-Ómassa kört a hagyományostól kicsit eltérő módon hajtunk majd végre, ezzel felfelé érintve a NATO radart, lefelé pedig a Meteor-forrást. Ehhez több szakaszon jelzetlen utakon kell majd járnunk, amelyek nem feltétlenül könnyen járhatók.
A találkozóhelyre busszal és autóval érkezni egyaránt lehetséges, felmerülő problémák (pl. a gyülekezőnél ~10 perc késés) esetére a túravezető elérhetősége: +36 70 2614371
A túra első állomásaként Leányvár-tetőt tekintjük meg, majd Homokkő forrást vesszük célba, de előtte egy tölgyfa matuzsálemet nézünk meg. Utunk ezután Kékmezőre fog vezetni, ahol egy kis pihenőt fogunk tartani. A visszafele úton elhaladunk majd a Kis-Kőmázsa és a Nagy-Kőmázsa mellett. Miskolctapolcára érkezés előtt még szemügyre vesszük a régi, felhagyott Várhegyi mészkőbányát.
Az útvonal egyik része jelölt-, míg a másik része jelöletlen turistautakat fog érinteni. Átlagos kondícióval is könnyen abszolválható.
A túra során kb. 12,5 km-t fogunk megtenni. Egyéni szükséglethez mérten hideg élelmet (szendvicseket), elegendő folyadékot mindenki hozzon magával. Az időjárásnak megfelelő (réteges)öltözetet se felejtsük el.
Utunk közben a túravezető ismertetni fogja a helyszínekkel kapcsolatos információkat, érdekességeket.
A túra 11:13-án szombaton lesz megtartva.
Az Ásott-fa tetőről remek kilátás nyílik elsősorban dél felé, de a Bükk magasabb csúcsaira is. Viszont túristaút nem vezet fel, így a túra néhány rövid szakaszán el fog fordulni nehezen járható terep is.
Dombok, völgyek, kaptatók és lapos utak egyaránt előfordulnak. Túrabakancsban ajánlatos jönni, mert lehet sár. Fejlámpát/zseblámpát érdemes lehet hozni, ha a későbbi buszt érnénk el, de valószínűleg nem lesz szükség rá.
Akik harmadszorra tartanak velünk már kiismerhették, hogy a valaha volt kékmezei katonai lőtér nyomait a Bükkszentlászló fölötti hegyoldalakon máig megtalálhatjuk. A kevésbé rutinos erdőjárók szerencséjére ezek a közel fél évszázaddal ezelőtt kilőtt (veszélytelen) gyakorlólövedékek elég közel értek földet a bükkszentlászlói túraútvonalakhoz, így megfelelő útbaigazítással viszonylag gyorsan bele is botolhatunk egybe, kettőbe, vagy huszonötbe.
Miért három bakacsos tehát egy ilyen kis kiruccanás? A terep száraz, napos időben is gazos és sáros, ha pedig az időjárás aznap nem gondolja elég nagynak ezt a kihívást, akkor egy dzsungeli expedícióval is felérhet egy-két szakasz az útvonalunkon. A túrának egy konkrét célpontja van a Csókás-tetőn, ahol cókmókunkat ledobjuk és szétszéledünk a susnyásba, hogy minél több lőszerre leljünk és versenyezzünk, hogy ki találja meg a legszebbeket, vagy a legtöbbet.
Ez a kép a legutóbbi ilyen túrán, távolabbi, de jobb terepviszonyok között végzett keresgélés közben készült.
A találkozóhelyre busszal és autóval érkezni egyaránt lehetséges, felmerülő problémák (pl. a gyülekezőnél ~10 perc késés) esetére a túravezető elérhetősége: +36 70 2614371
Felmerülő kérdések, problémák (pl. a gyülekezőnél pár perc késés) esetére a túravezető elérhetősége: +36205199147
A fenti útvonal csak tervezet, a túra közben bármikor módosulhat.
Elegendő folyadékot mindenki hozzon magával, kiszámíthatatlan, hogy lesz-e vízvételi lehetőség.
A túra első állomásaként megtekintjük a Nagykőmázsa alatt található töbröket, majd enyhe emelkedőn át utunkba ejtjük a Vörös-kőnél található feketefenyvesek rengetegét. Ezután célba vesszük a Szederbokor elnevezésű pihenőhelyet, hogy ha az időjárás engedi, akkor tudjunk szalonnát sütni. A következő állomás Galya-tető, ahol gyönyörű kilátás nyílik a Nagy-Som-hegyre, a Nagykőmázsára, illetve Tiszaújváros felé. Utunk ezután érinteni fogja a Nagy-Száraz-völgyet, majd végül megérkezünk Miskolctapolcára.
Az útvonal egyik része jelölt-, míg a másik része jelöletlen turistautakat fog érinteni. Átlagos kondícióval is könnyen teljesíthető lesz.
A túra során kb. 11,5 km-t fogunk megtenni. Egyéni szükséglethez mérten a szalonnasütéshez tervezett élelmen kívül szendvicseket, elegendő folyadékot mindenki hozzon magával. Az időjárásnak megfelelő öltözetet se felejtsük el. Utunk közben a túravezető ismertetni fogja a helyszínekkel kapcsolatos információkat, érdekességeket.
Megjegyzés:
A szerda éjféltől érvényben lévő tűzgyújtási tilalom miatt a szalonnasütés része a túrának elmarad, de ettől függetlenül túra meg lesz tartva! Ha esetleg időközben feloldanák a tilalmat (amire kicsi az esély), akkor péntek este frissítem a bejegyzést.
A kialakult helyzet miatt kérném, hogy mindenki hozzon magával hidegélelmet!
Ez a túra nem a rohanásról fog szólni. Sokat fogunk fényképezni és a szép helyeken elidőzünk, fotózgatunk. Kezdőknek is ajánlott.
Felmerülő kérdések, problémák (pl. a gyülekezőnél pár perc késés) esetére a túravezető elérhetősége: +36205199147
Látnivalókkal megspékelt útvonalat járunk be Lillafüred és Bükkszentkereszt között, érintve kilátókat, katonasírokat, gyógyító köveket, és remélhetőleg sok-sok virágot a tavaszi erdőben. Néhány szakasz nehezebb lehet a kevésbé rutinosaknak, kövekre, sárra, gazra érdemes felkészülni.
A találkozóhelyre busszal és autóval érkezni egyaránt lehetséges, felmerülő problémák (pl. a gyülekezőnél pár perc késés) esetére a túravezető elérhetősége: +36 70 261 4371
Csináljuk meg együtt a Népek Tavasza emléktúrát! További információ: http://www.nepektavasza.hu
http://www.nepektavasza.hu/document/2022/NT2022_Jokai16.pdf
Felmerülő kérdések, problémák (pl. a gyülekezőnél pár perc késés) esetére a túravezető elérhetősége: +36205199147
A túra során jelzett és jelzetlen utakon is fogunk haladni. A Homokkő-forrásra, mint vízvételi helyre ne számítsunk, elegendő enni és innivalót mindenki hozzon magával. A három bakancs ne riasszon el senkit, átlagos kondícióval teljesíthető a túra.
Túravezető elérhetősége: 20/401-1051
A képek 2003. áprilisában, ugyanezen az útvonalon, Soós Feri bácsi által vezetett túrán készültek.
Mindenféle terep (dombok, völgyek, kaptatók és lapos utak egyaránt előfordulnak).
Túrabakancsban ajánlatos jönni, mert lesz sár. (Ha van kamáslid, az is jól jöhet.) /
Hiking boots are recommended for the mud. (If you also have a pair of gaiters, you can make use of them.)
A találkozóig (Miskolc-Tiszai Pályaudvar 6:50) kérek mindenkit, hogy vegye meg a vonatjegyet Perkupáig. A pályaudvaron a Tornanádaskára induló vonat melletti peronon lesz a talélkozó pontos helye.
Az Egyetemvárosból elérhető a Tiszai Pályaudvar a 20-as autóbusszal (Repülőtér irány, Egyetemi Kollégiumok megállónál van 5:57-kor), majd a Centrum megállónál át kell szállni az 1-es villamosra (Tiszai Pályaudvar irány).
Lehetőség van részt venni csak a rövid (14 km, 516 m szintemelkedés) változaton Szalonnai kiszállással, ami 2 bakancsot, azaz 6 pontot ér, vagy tovább menni Szendrőre, ami együtt 24,6 km hosszú túra 704 m szintemelkedéssel (ez már három bakancsot és hét pontot ér). Megnézzük a Martonyi kolostorromot, elmegyünk a TV-toronyhoz, valamint Szalonnán megtekintjük a Református templomot. A hosszú túrán érintjük még a Rakaca-víztározót, valamint a Szendrői kilátót és a várromot.
A kép 2021. szept végén készült a Rakacai Tóról és a háttérben a Szalonnai hegységről.
A túra vegyes minőségű jelzetlen erdészeti utakon halad, a közlekedés problémát nem okozhat senkinek. Egyedül a három csúcsra (tállyai Várhegy, Hollós-tető, erdőbénye Várhegy) való feljutás miatt ajánlott legalább egész cipő, vagy bakancs. Ezeken köves terepre kell számítani, kifejezetten a tállyai Várhegyen. A tállyai Várhegyen óvatos közlekedés ajánlott egy fedetlen latrina miatt.
Átlagos kondícióval teljesíthető a túra, de a hosszú táv miatt kitartás szükséges. Az elején lesz egy kitartó emelkedő, ami után már a csúcsok megközelítését kivéve könnyedén lehet haladni.
Egy nagyon rövid szakaszon érintjük az egykori Kossuth túra piros jelzését, amit a tavalyi évben nagy részben megszüntettek és a helyére egy zöld sáv jelzés került.
A túra során érintjük Szádeczky-Kardoss Géza - Várak a Zemplénben c. kiadványában kiírt túramozgalmának két igazolópontját is a két Várhegyen, valamint további 2 igazolópont mellett fogunk elhaladni, ám ezeket idő és kilométer keret hiányában nem keressük fel. Az érdeklődők részére szívesen nyújt tájékoztatást a túravezető.
Az út során vízvételi lehetőséggel nem lehet számolni, ezért egyéni igényektől függően legalább 2-3 liter folyadékról (elsősorban víz) mindenki gondoskodjon magának.
Költségek tekintetében az oda és vissza út tömegközlekedésének költségével kell számolni.
A túra kezdő és végpontja is külterületen van.
Az autóval érkezők részére lehetőség van parkolni a Liget-pihenőben a kiindulási ponton, ebben az esetben a visszajutást meg kell oldani egyénileg (17:48 és 19:48-kor van busz vissza). Vagy Erdőbényén a faluban parkolás esetében is meg kell oldani a visszajutást, ami történhet ugyan ezzel a két bussza, vagy egy 2km-es sétával. Továbbá fel kell szállni a reggeli buszra, ami ki visz minket a Liget-pihenőbe.
Valamint parkolásra van még lehetőség az Erdőbényefürdőre vezető, forgalom elől el nem zárt magánút mentén is, ami a végponton van (honvédségi üdülőhöz vezet). Így fel lehet szállni reggel a buszra az Erdőbénye üdülő elágazás nevű buszmegállóban 9:48-kor. Itt számolni kell arra, hogy külön nincs hely a parkolásra csak az útpadkát lehet igénybe venni, ám a gyér forgalom miatt ez nem okoz problémát. Figyelni kell viszont, hogy az esetlegesen elhaladó erdészeti gépeknek legyen elég helyük a közlekedésre.
Haladástól függően az erdőbényei Várhegyen kell eldöntenünk, hogy melyik buszt érjük el. Innen kb. 1 óra elérni a buszt, vagy ha bőven van időnk akkor kb. 1,5 óra elérni Erdőbényét, itt kényelmesebben lehet várakozni a buszra.
A túravezető a résztvevők erőnlététől és az időtől függően változtathat az útvonalon.
A túravezető elérhetőségei: +36304961328, korozsjozsef092@freemail.hu
A képen az erdőbényei Várhegyről megcsodálható panoráma egy része látható (2021.04.27.):
A túra magasság diagramja:
Túránk során két kilátóhelyet is érintünk, melyeken geoláda is található. Elsőnek a miskolctapolcai mészkőbánya tetejéről nézünk körül, majd a túra vége felé felmászunk a bükkszentkereszti fából készült kilátóba.
A túravezető elérhetőségei: 20/401-1051, mustar@uni-miskolc.hu
A túra nagy részt jelzett turistautakon halad, de ezek egy része köves, ezért ajánlott legalább egész cipő, vagy bakancs.
Átlagos kondícióval teljesíthető a túra, de az állandó emelkedő miatt kitartás szükséges. Lehetnek benne 1-1 rövidebb szakaszon meredekebb emelkedők, de inkább lejtők.
Részben érintjük Szádeczky-Kardoss Géza - Várak a Mátrában c. turistamozgalmának pontjait (Benevár, Remete-bérc1, Remete-bérc2).
Az út során csak a bizonytalan Jávoros-forrással lehet számolni, ezért egyéni igényektől függően legalább 2-3 liter folyadékról (elsősorban víz) mindenki gondoskodjon magának.
Költségek tekintetében az oda és vissza út tömegközlekedésének költségével kell számolni. Valamint aki fel szeretne menni a Kékesen lévő tévétoronyba, annak 1000Ft/fő a költsége. Fent egy kávézó is van, lent pedig több büfé/étterem nyitvatartástól függően. Továbbá Markazon a buszt, - amennyiben nyitva van - a Talléros Sörözőben vagy a Vadász Söröző-Borozó-ban tudjuk bevárni.
Az autóval érkezők részére Gyöngyöst ajánlom, mint parkolási pont.
A túrán több kilátópontot is érintünk, ezért viszonylag haladósra kell fogni a tempót, ha a Kékesen időzni akarunk, mert az "A" vagy a "B" visszaút tervet jó lenne megvalósítani. A "C" már csak végső mentsvár.
A túravezető a résztvevők erőnlététől és az időtől függően változtathat az útvonalon.
A túravezető elérhetőségei: +36304961328, korozsjozsef092@freemail.hu
A túra útvonala: https://www.alltrails.com/explore/map/map-july-11-2022-1-43-pm-5e083bd
Túránk eleje keresztül vezet a Turista Pantheon-on (emlékpark), amely a magyar turistaság kiemelkedő alakjainak állít emléket. Majd a Magos-kőről megtekintjük a Garadna-völgyre nyíló csodás panorámát. Csókáson és a Lencsés-nyergen áthaladva a következő megálló a Zsófia-kilátó, amelyet 4 hete adtak át, szép kilátást nyújt a Palotaszállóra és a környékre. Tovább haladva körülnézünk a Szeleta-barlangban, majd a legendás Molnár-szikla után leereszkedve érkezünk meg a még épülő új látogatóközpont melletti buszvégállomásra.
Bánhorvátit elhagyva először a Bodó-tóhoz megyünk, aminek különlegessége, hogy annak dacára sem szárad ki, hogy nem táplálja felszíni vízfolyás. Ezt követően a Miklós-kútja pihenő érintésével Damasa-szakadékhoz tartunk (ha érdekli a csapatot, kis kitérővel útba ejthetjük a Som-pataki pincesort). A Damasa-szakadék megtekintése után délfelé vesszük az irányt, és a Három-kő-bérc közelében lévő kilátópontokról vesszük szemügyre a tájat. Még mindig a déli irányt tartva elérjük Dede-vár romjait, ahonnan Uppony mintegy másfél km távolságra van.
A sötétedésre időzített őszi túra célja a nyugovóra tért erdőben szarvasbőgést hallgatni, az új Zsófia-kilátóból pedig Lillafüred esti fényeit megcsodálni. Lámpára, magabiztosságra az esti terepen szükség lesz, nem kezdőknek való!
Eső előfordulhat, sárra mindenképpen készülni kell!
Érkezni busszal, autóval egyaránt lehetséges. Késés esetén a túravezetőt el lehet érni a +36 70 261 4371 telefonszámon, nehogy elinduljunk valaki nélkül.
Utunk első pontja Bükkszentkereszt kilátója, ahol szép körpanorámát találunk. Majd a falu végét érintve lefelé indulunk az erdős Száraz-Szinva-völgyön. Ezt követően pár száz méter országúti séta után egy sorompóval lezárt erdészeti úthoz érkezünk. A Lendeczky Lászlóról elnevezett turistaúton a Lusta-völgyben folyamatosan emelkedünk felfelé. Kurta-bérc után megcsodálhatjuk az óriási töbröket, melyek utunkat szegélyezik. Kecskeláb-rét és Jávorkút érintésével haladunk tovább Bolhásig, ahol letérünk az aszfaltról és leereszkedünk Ómassára.
A korai indulás a korábbi érkezést szolgálja. Az április 30-ai túra mintájára választható távos:
[A] Részt vehetsz a rövid (9,1 km, 250 m szintemelkedés) változaton kácsi kiszállással. Ennél normális tempó esetén elérhető az a busz, amellyel délután 1-re Miskolcra érhetsz. Az emelkedések és ereszkedések tekintetében közepes nehézségű, de a távot tekintve viszonylag könnyebb túra, Endre javaslatára 1 bakancsot, azaz 3 pontot ér.
[B] Tovább lehet menni a Hór-völgyi elágazáshoz (ahol étterem, múzeum, pihenő található), így már 17,8 km a táv, 450 m szintemelkedéssel (három bakancsot és 7 pontot ér). Az útvonal Kácstól: → Dobi-rét → Hideg-kút-laposa → Mész-patak → Hór-völgyi elágazás. Ebben az esetben 4 óra és fél 5 között5 óra felé/körül* érkezhetünk a Tiszaira.
* Mert visszafelé a vonat valószínűleg késni fog, 10 percet szinte biztosan, de akár fél órát is. (Hetekkel ezelőtti pályasérülés miatt, egy egész vágányt kilométereken javítani kell.) Tehát délután fél 5 és 5 óra között várható az érkezés. Aki akar, busszal is jöhet Mezőkövesdtől, az 840 helyett 930 Ft, de annál eleve 36 percet vár(ost néz)ni kellene az átszállásnál, és a busz érkezése a Búza térre menetrend szerint 17:15 (Tapolcai elág.: 17:07), emiatt jobb lehet még mindig a vonat.
Csapadékos idő után sáros szokott lenni. Túrázáshoz túrabakancsot ajánlatos viselni (sár, nedvesség és törmelék bejutása ellen); kullancs ellen pedig olyan hosszú szárú nadrágot és/vagy kamáslit, ami nem fekete.
A túra nagy részt jelzett turistautakon halad, melyek nagy százalékban járt erdészeti utak is, ezért ajánlott legalább egész cipő, vagy bakancs (az utak szét lehetnek taposva és sár is előfordulhat - részben Országos Kéktúra nyomvonal).
Átlagos kondícióval teljesíthető a túra, de a táv miatt kitartás szükséges. Erélyes emelkedőre nem kell számítani.
Egyetlen busz van visszafelé, amit el kell érnünk mindenképpen, ezért néhány szakaszon haladós tempóra lehet számítani. Lehetőleg csak az előre betervezett pihenőpontokon időzzünk.
A naplemente 17:33-kor van, ezért a túra végére már szürkületben, vagy akár sötétben kell haladnunk. Az utolsó 2 km aszfalton halad, ezért nem okozhat problémát, de ajánlott mindenkinek elemlámpa vagy fajlámpa a biztonság kedvéért.
Útvonalpontok (nem mind hosszú pihenőpont):
- Rákóczi-kő (csak elmellőzzük, egy fotó vagy szusszanás erejéig állunk meg)
- Pengő-kő (gyors körbenézés)
- Nagy-Péter-mennykő (fotózás, pihenés)
- István-kút (vízvételezés, gyors körbenézés, sajnos nincs idő letelepedni)
- Mlaka-rét (kiépített pihenő ugyan, de inkább a következő ponton időzünk)
- Sólyom-kő (fotózás, rövidebb pihenés - csúszás esetén kimaradhat)
- Kerek-kő (fotózás, a rendelkezésre álló időtől függő pihenés - csúszás esetén kimaradhat)
- Újhutai csurgó (vízvételezés, bevárjuk a buszt)
Az út során több vízvételi lehetőséggel lehet számolni (István-kút, Flórika-forrás, újhutai csurgó), de ennek ellenére ajánlom, hogy egyéni igényektől függően legalább 1,5-2,5 liter folyadékról (elsősorban víz) mindenki gondoskodjon magának.
Költségek tekintetében az oda és vissza út tömegközlekedésének költségével kell számolni.
Az autóval érkezést nem ajánlom, mert a kezdő és végpont között nagyon rossz a tömegközlekedés. Gyalog kb. 2 óra a kezdő és végpont között aszfalton az út. Akik autóval érkeznének azoknak a legjobb, ha a Tiszain parkolnak. Esetleg Szerencs lehet opció, innen van megfelelő tömegközlekedés az indulási pontra, ebben az esetben visszafelé csak Szerencsig kell utazni, de odafelé ugyanannyi az utazási idő.
A túravezető a résztvevők erőnlététől és az időtől függően változtathat az útvonalon.
A túravezető elérhetőségei: +36304961328, korozsjozsef092@freemail.hu
A túra útvonala: https://www.alltrails.com/explore/map/map-july-11-2022-12-26-pm-a9cf46a
Programváltozás: A korábban meghirdetett "Túra Kékmezőre" című túra helyett, egy időközben a Sportközpont által erre a napra szervezett "Hagyományőrző Egyetemi Túra" lesz megtartva.
Bővebb információ a túrával kapcsolatban az alábbi plakáton lévő linken érhető el:
A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Jelentkezni november 2-án 16:00 óráig, az alábbi linken lehetséges:
Fontos, hogy a túra a Miskolctapolcai busz végállomásról indul 9 órakor, és oda is fogunk visszaérkezni legkésőbb 15:30-ra (Google Űrlapon tévesen szerepel).
Túra leírás:
A túra első állomásaként megtekintjük a Nagykőmázsa alatt található töbröket, majd enyhe emelkedőn át utunkba ejtjük a Vörös-kőnél található feketefenyvesek rengetegét. Ezután célba vesszük a Szederbokor elnevezésű pihenőhelyet, hogy ha az időjárás engedi, akkor tudjunk szalonnát sütni. A következő állomás Galya-tető, ahol gyönyörű kilátás nyílik a Nagy-Som-hegyre, a Nagykőmázsára, illetve Tiszaújváros felé. Utunk ezután érinteni fogja a Nagy-Száraz-völgyet, majd végül megérkezünk Miskolctapolcára.
Az útvonal egyik része jelölt-, míg a másik része jelöletlen turistautakat fog érinteni. Átlagos kondícióval is könnyen teljesíthető lesz.
Utunk során több kilátópontot érintünk. Élelem vásárlására nem lesz lehetőség, érdemes eleget hozni.
Kilátás a Kisvárról a Dédesi-várra.
A túra a Bükk északi oldalán halad, több helyen szép kilátással a Varbói-víztározóra, és Parasznyára. Jellemzően jól járható erdei utakon haladunk, néhol kidőlt kidőlt fákkal, illetve magas alljnövényzettel találkozhatunk, de átlagos készségekkel a túra teljesíthető. Az évnek ebben az időszakában sáros utakra is lehet számítani.
Felmerülő kérdések, problémák (pl. a gyülekezőnél pár perc késés) esetére a túravezető elérhetősége: +3620/985-3303
Jó Szerencsét!
Kedves Egyetemi Polgár!
Meghirdetjük következő különleges túránkat. A célunk, hogy minél több hallgatóval, oktatóval és dolgozóval szerettessük meg a túrázást, és formáljuk, erősítsük az egyetemi közösséget. Az előző Túra középpontjában a Miskolci Egyetem hagyományai álltak, a mostani kirándulás folyamán az erdő megtisztítását, szebbé tételét tűzzük ki célul, hiszen az őszi természet akkor igazán szép, ha minél kevesebb nyoma van benne az emberi jelenlétnek.
Emellett, a Miskolci Állatsegítő Alapítvánnyal (MÁSA) együttműködve lehetőséget biztosítunk a Túra bizonyos szakaszain kutyasétáltatásra, ezzel is érzékenyítve a kirándulás résztvevőit. így a menhelyi állatoknak is lehetőséget adunk, hogy kimozduljanak a kennelekből, és ezáltal az állatbarátoknak is örömet tudunk okozni!
A november 5-i Túrából tanulva, ezúttal kettő alkalmat jelölünk meg a kirándulás időpontjaként, ha esetleg az időjárás keresztbe húzná a számításainkat. A regisztrálók közvetlen értesítést kapnak majd az időpont változásról.
A tervezett időpont: 2022. november 26. szombat
Rossz idő esetén: november 27. vasárnap
Indulási hely, időpont: Majális Park buszvégállomás, 9:00 óra
Visszaérkezési hely: Majális Park buszvégállomás 16:00 (legkésőbb)
Jelentkezni az alábbi űrlap kitöltésével lehetséges, november 25. 16:00-ig
https://forms.gle/t8AT4Xhoyq3yZB97A
A túra útvonala 13,5 km, 466 méter szintemelkedéssel. A Túra során érintjük Keskeny-lyuk rétet, ahonnan szép kilátás nyílik a Bükkre, majd Lencsés-nyereg és Dolka-gerinc következik, onnan pedig a nemrégiben felújított Zsófia-kilátóhoz vezet az utunk, ahonnan letekinthetünk a Hámori-tóra, valamint a Lillafüredi Palotaszállóra. A Szeleta-barlang kis kitérővel megtekinthető, és a Csanyik-völgy után érkezünk vissza az indulási helyünkhöz.
A szemétszedés keretein belül a Majális Parkot és környékét szeretnénk tisztábbá tenni, erre a Túra indulása előtt kerítenénk sort. Ehhez a szükséges eszközöket biztosítjuk (gumikesztyű, szemeteszsák stb).
A pályázatba foglalt Fotópályázatunk erre a Túrára is érvényes, készítsetek minél több képet a természetről! A legjobb alkotásokat Decathlon ajándékutalvánnyal díjazzuk. Az I. 15000 Ft, a II. 10000 Ft, a III. helyezett 5.000 Ft értékben részesül.
További részletek a weboldalon:
http://www.sport.uni-miskolc.hu/index.php/2022/11/21/kirandulas-a-zsofia-kilatoba/
A Túrán résztvevőknek ízletes szendviccsel és meleg teával készülünk, amit a Zsófia-kilátónál tervezünk elfogyasztani.
Várunk minden Kedves túrázni vágyót, kérdéseiteket az alábbi email címen tehetitek fel:
mesportkozpont@gmail.com
A túra vegyes minőségű (inkább rossz) jelzetlen erdészeti utakon halad, a köves terepeken figyelni kell, ezért ajánlott legalább egész cipő, vagy bakancs.
Átlagos kondícióval teljesíthető a túra, de a rosszabb utak miatt kitartás szükséges. Erélyes emelkedőre csak a Hímváró-szikláknál kell számítani.
Jelzett túristautat csak a Hímváró sziklához való feljutásig érintünk, de itt sem fogjuk feltétlenül követni, mert a jelzések nehezen követhetőek és nincs kijárva, ehelyett egy erdészeti utat követünk. Az érkezési pontnál lehet számítani kiépített pihenőre Baskó határában, valamint kékkúti vízre (ha addig el nem zárják a fagy miatt).
Az út során egyéb vízvételi lehetőséggel nem lehet számolni, ezért egyéni igényektől függően legalább 1,5-2,5 liter folyadékról (elsősorban víz) mindenki gondoskodjon magának.
Költségek tekintetében az oda és vissza út tömegközlekedésének költségével kell számolni.
Az autóval érkezők részére lehetőség van parkolni Simán az ifjusági tábor előtt. Az autóhoz való visszajutás megoldható, mivel Baskóról Simán keresztül közlekedik a busz visszafelé Erdőbénye vmh.-ig.
A túrán az óvatos haladás lesz a fő a rossz terepek miatt, de hosszabb pihenővel csak a Csurgói erdészháznál számolok. Kiépített pihenő nem lesz csak a végponton.
A túravezető a résztvevők erőnlététől és az időtől függően változtathat az útvonalon.
A túravezető elérhetőségei: +36304961328, korozsjozsef092@freemail.hu
A túra útvonala: https://www.alltrails.com/explore/map/map-july-10-2022-9-37-pm-9ac1382
Az indulási és a kiszállási pont az őszivel azonos (Mocsolyás, Kács), de az idei útvonal
teljesen más: a terep kicsit nehezebb, de rövidebb, és Kácsig most nem lesz turistajelzés.
Ami várható: sár (jóidő esetén is), patakátlép(del)és,
illetve egy-két bozótosabb vagy vaddisznók által karbantartott rész.
(Normálisan teljesíthető, csak nem mindenki szereti az efféle változatos terepet.)
A választható távok:
[A] A rövid (7 km, 130 m szintemelkedés) változat Kácson ér véget.
A terepviszonyok szempontjából átlagos turistautakhoz képest kicsit nehezebb,
de a távot tekintve kifejezetten rövid túra; egy bakancsot, azaz 3 pontot ér.
(Most az őszihez képest későbbi és hosszabb menetidejű busszal megyünk,
hogy ne kelljen olyan korán kelni, ezáltal viszont 80 perccel később rajtolunk.
Az ősszel mért, viszonylag haladós, de normális tempónkkal elméletileg
elérhető az a busz, amellyel délután 1-re Miskolcra érhetsz, de inkább
azt is javasolnám, hogy ezúttal rövidebb szünetet tartsunk, jusson a végére is.)
[B] Ha már arra járunk, érdemes lehet továbbmenni
a Kőhodály felé (ami egy hegyoldalba vájt, egykori állattartó hodály),
majd ha már ott vagyunk, lemenni a közelben lévő, bár kissé nehezebben megközelíthető
Ablakos-kőhöz (a Karud nevű hegy aljánál), amely egy egykori pogány emlékhely maradványa.
Így összesen 15 km lesz a táv, 310 m szintemelkedéssel; két bakancsot, azaz 6 pontot ér.
Az útvonal Kácstól: → Kőhodály → Karud-alja → Tibolddaróc.
Sár, nedvesség és törmelék bejutása ellen túrabakancs viselése mindenképpen ajánlott. Ha van túrabotod és kamáslid (lábszárvédő), bár nem feltétel, érdemes lehet azokat is bepakolnod.
Kullancs előfordulhat; egy eredményesnek talált és kézenfekvő (lábonfekvő) módszer: olyan hosszú szárú nadrág és/vagy kamásli, ami nem fekete. (A túra végén vagy egy-egy kullantós szakasz után azt átnézni.)
Illusztráció az útvonal jellegéről:
A hosszabbik táv második feléhez:
Dr. Kovács Endre (Imó-kő felé tervezett) túrája helyett; mert ő most kevésbé mobilis, és egy ideig mellőzi a túrázást. Az általa eredetileg kiírt helyen van a találkozó, de közelibb (volánbuszmentes) túra lesz.
Egy-egy sárosságra hajlamos, valamint meredekebb ereszkedős szakasz is akad benne, de többnyire jelzett turistautak.
A választható távok:
[A] A rövid (11,5 km, 330 m szintemelkedés) változat
Majális park buszmegállónál (1-es, 5-ös, 15-ös busz) ér véget.
Lényegében a júniusi Bükki Hegyi Maraton egyetlen (negyedmaratonos) körének az útvonala, csak
az első kilométert a buszhoz igazítva. Két-három rövid szakasztól eltekintve jelzett turistautakon.
Ezt még egybakancsosnak tekintjük, azaz 3 pontot ér.
[B] Mivel az eredeti terv egy hárombakancsos túra volt,
biztosítunk lehetőséget hárombakancsos túra teljesítésére is.
Ha van rá igény, akkor a fenti táv után felmennénk a Gulicska kilátóponthoz, majd
egy másik útvonalon lejönnénk Felső-Majláthra vagy más, közeli buszmegállóhoz.
(Ennek az első felében kb. annyi az emelkedés, mint a rövid távban összesen.
Utána, lefelé pedig most néhol csúszós; de ott le lehet egy kicsit lassulni.)
Így összesen 19 km lesz a táv, 680 m szintemelkedéssel; három bakancsot, azaz 7 pontot ér.
Sár és nedvesség bejutása ellen túrabakancs viselése ajánlott. Ha van túrabotod, bár nem feltétel, érdemes lehet azt is elhoznod.
Illusztráció az útvonal jellegéről, előbb a rövidebbik távról:
A hosszabbik táv második feléhez:
A túra jelzett turistautakon halad, ezek várhatóan jó állapotúak. De vízálló bakancs ajánlott, mert lehetnek saras, csúszós terepek, valamint a nedves fűben való haladás is átáztathatja a lábbelinket.
Átlagos kondícióval teljesíthető, könnyű túra, a hossza miatt kitartásra lehet szükség a gyakorlatlanabb túrázóknak. Nagy emelkedőkre nem kell számítani, egyedül Égerszöget elhagyva lesz egy nagyobb emelkedő, amíg felérünk a Pitics-hegyre. A Pitics-hegyen egy vascső szerkezetes kilátó van, amelyre a feljutás nem egyszerű. Tériszonyosaknak nem ajánlott! De nekik sem kell elkeseredni, mert az út folyamán több kilátópontot is érintünk.
Az út során vízvéltelezéssel nem lehet számolni, ezért egyéni igényektől függően legalább 1,5-2 liter folyadékról (elsősorban víz) mindenki gondoskodjon magának. Esetlegesen Tornakápolnán lehet működő közkút, de erről nincs információm.
Költségek tekintetében az oda és vissza út tömegközlekedésének költségével kell számolni.
Opcionálisan a végén a busz vagy vonat bevárható egy kocsmában, ha nyitva lesz.
Valamint a galyasági tájház is megtekinthető, amennyiben nyitva lesz.
Az autóval érkezők részére Perkupát ajánlom, mint parkolási pont.
A túra kényelmes tempóban haladhat, mert sok opció van a visszautazásra.
A túravezető a résztvevők erőnlététől és az időtől függően változtathat az útvonalon.
A túravezető elérhetőségei: +36304961328, korozsjozsef092@freemail.hu
A túra útvonala: https://www.alltrails.com/explore/map/map-december-29-2022-1f5f6ad
A képen Égerszög látható egy 2019. április 19.-én készült fotón.
Kilátás a Magos-kőről (nyár elején, készítette: Dr. Kovács Endre)
!A túra során számíthatunk némi esőre, illetve valószínűleg sár is lesz. Kérem a résztvevőket, hogy ennek megfelelő ruházatban jöjjenek!
A túránk során a Bükk ÉNy-i peremén elhelyezkedő észak-hevesi térséggel ismerkedünk meg. A dimbes-dombos terület részben erdővel, részben mezővel borított, így több helyen is szép kilátás nyílik a környező tájra. Az utunkat Szilvásváradon kezdjük, itt (ha igény van rá) megnézzük a Herman Ottó Emlékparkot és a Református kerektemplomot. A települést az Állami Ménesgazdaság Bemutató Telepénél nyugati irányban hagyjuk el. Elérjük Balaton községet, aminek a megtekintése után ÉK-i irányban folytatjuk az utunkat. Átmegyünk Bükkmogyorósdon, érintjük Lénárddarócot, majd a turánk végét jelentő Nagyvisnyó felé vesszük az irányt.
Illesztve néhány kép a februári bejárásról.
A túra időpontjára eső várható, esőkabát és vízálló bakancs legyen náltok / rajtatok!
Túravezető elérhetőségei: 0620/290-1771
Kilátás Ódorvárról
(Dr. Kovács Endre fényképe)
A túra első állomásaként megtekintjük a Nagykőmázsa alatt található töbröket, majd enyhe emelkedőn át utunkba ejtjük a Vörös-kőnél található feketefenyvesek rengetegét. A következő állomás Galya-tető, ahol gyönyörű kilátás nyílik majd a Nagy-Som-hegyre, az Eresztő-hegyre, a Nagykőmázsára, illetve Tiszaújváros felé. Ezután célba vesszük a Szederbokor elnevezésű pihenőhelyet, hogy ha az időjárás engedi, akkor tudjunk szalonnát sütni. A szalonnasütés végeztével a piros jelzésen a Nagy-Száraz-völgy érintésével végül megérkezünk Miskolctapolcára.
Az útvonal egyik része jelölt-, míg a másik része jelöletlen turistautakat fog érinteni. Átlagos kondícióval is könnyen teljesíthető lesz.
Egy kép a Galya-tetői kilátásról (télen készült a kép):
A túra során kb. 13 km-t fogunk megtenni. Egyéni szükséglethez mérten a szalonnasütéshez tervezett élelmen kívül szendvicseket, elegendő folyadékot mindenki hozzon magával. Az időjárásnak megfelelő öltözetet se felejtsük el. Utunk közben a túravezető ismertetni fogja a helyszínekkel kapcsolatos információkat, érdekességeket.
Leírás:
A túra a Cantusok Köre egyetemi diáktársaság szervezésében kerül megrendezésre.
A túra részben jelzett turistautakon, részben jelzetlen utakon halad. Vízálló bakancs ajánlott, mert lehetnek saras, csúszós terepek, valamint a nedves fűben való haladás is átáztathatja a lábbelinket.
Átlagos kondícióval teljesíthető, közepes túra, a hossza miatt kitartásra lehet szükség a gyakorlatlanabb túrázóknak. Nagy emelkedőkre nem kell számítani. Az út folyamán több kilátópontot is érintünk.
Az út során vízvéltelezéssel nem lehet számolni, ezért egyéni igényektől függően legalább 2-2,5 liter folyadékról (elsősorban víz) mindenki gondoskodjon magának.
Költségek tekintetében az oda út tömegközlekedésének költségével kell számolni.
Az autóval érkezők részére az Egyetemvárost ajánlom, mint parkolási pont.
A túra kényelmes tempóban haladhat, mert a visszaút nem tömegközlekedéshez kötött.
A túravezető a résztvevők erőnlététől és az időtől függően változtathat az útvonalon.
A túravezető elérhetőségei: +36304961328, korozsjozsef092@freemail.hu
A túra útvonala: https://www.alltrails.com/explore/map/1680520361ce45-utvonal-aa97d58
A túra teljes egészében jelzetlen utakon halad, ezek vegyes minőségűek lehetnek, de nagy részt járt erdészeti utak. Viszont bakancs ajánlott, mert lehetnek széttaposott utak és saras terep is. Vízálló lábbeli előny, mert a nedves fűben való haladás is átáztathatja a lábbelinket a Kékszűrőn.
Átlagos kondícióval teljesíthető a túra, de a hossza miatt kitartásra lehet szükség. A túra első részében, amíg elérjük Kékszűrűt a Sebes-Patak-völgyében egy kitartó emelkedőre kell számítani, ami helyenként 20% fölötti is lehet. De egyébként nem mondható különösebben nehéznek, itt 300 méter szintkülönbséget küzdünk le.
A visszaút a Nagy-Mély-völgyben egy jó minőségű aszfaltos erdészeti úton halad.
Az út során vízvéltelezéssel nem lehet számolni, ezért egyéni igényektől függően legalább 2-2,5 liter folyadékról (elsősorban víz) mindenki gondoskodjon magának. Esetlegesen Makkoshotykán lehet működő közkút, de erről nincs információm. A Nagy-Mély-völgyben több forrás is van, ám ezeknek az állapota kétséges, és a vízhozamuk is.
Költségek tekintetében az oda és vissza út tömegközlekedésének költségével kell számolni.
Az autóval érkezők részére Makkoshotyka végén, a buszforduló után van lehetőség parkolni.
A túra nem rohanós, de az egyetlen értelmes buszközlekedés elérése miatt a végét a Nagy-Mély-völgyben lehet hogy meg kell hajtani.
A túravezető a résztvevők erőnlététől és az időtől függően változtathat az útvonalon.
A túravezető elérhetőségei: +36304961328, korozsjozsef092@freemail.hu
A túra útvonala: https://www.alltrails.com/explore/map/map-december-29-2022-8fb134f
Az őszihez hasonló újabb esti túra, ezúttal a Bükk-fennsík legszebb részein. Lámpára, magabiztosságra a sötét, erdei terepen ezúttal is szükség lesz, nem kezdőknek való! Sárral mindenképpen, de akár esővel is lehet hogy számolni kell.
Az időpont és a helyszín miatt a túrára autóval lehet csak eljutni. Mi 2 autóban 6-8 férőhelyet tudunk biztosítani. A jelentkezőket a Majális-parknál az 1-es busz végállomásán vennénk fel, este akár az egyetemre is vissza tudjuk vinni. Ha valaki erre igényt tartana, jelentkezzen bátran a danielkiss0229@gmail.com e-mail címen, vagy az alábbi telefonszámon!
A kirándulás napján késés esetén a túravezetőt el lehet érni a +36 70 261 4371 telefonszámon, nehogy elinduljunk valaki nélkül.
A Búza térről 8:50-kor indulunk a Volán menetrend szerinti járatával.
A túrát Bánkútról kezdjük. Utunk első fele a fennsíkon halad, különösebb megterhelés nélkül érjük el az Őserdőt. Ereszkedés és a túra legnagyobb szintemelkedésének leküzdése után megcsodáljuk Tar-kőről a panorámát. Tovább haladva kis idő múlva Három-kőre érünk, ahol szintén szép panoráma fogad minket. Majd a Bánya-hegyet megkerülve folyamatosan ereszkedünk, érintjük a Bolygótúra tanösvény kb. felét is. A Bükki Csillagda mellett elhaladva hamarosan beérünk Répáshutára.
A 16:03-kor (esetleg 17:03-kor) induló Volán járattal térünk vissza Miskolcra.
Mivel eleve a fennsíkon kezdjük a túrát, ezért a szintemelkedés nem jelentős. De a túra utolsó pár kilométerén kell leküzdeni a teljes kb. 600 m negatív szintkülönség zömét, így a túra végére kellemesen el fogunk fáradni. Az út során vízvételi lehetőséggel nem számolhatunk, mindenki igényének megfelelően hozzon magával. Stabil, bejáratott túrabakancs használata ajánlott (de legalább egy pár zárt túracipő).
Kilátás Tar-kőről, szemben bal oldalon Három-kő.
A túra részben jelzetlen utakon halad, ezek vegyes minőségűek lehetnek. Bakancs ajánlott az esetleges saras terep és egy részen a köves-gallyas út miatt.
Átlagos kondícióval teljesíthető a túra, de a hossza miatt kitartás szükséges.
A túra utolsó részére Bekecs-kerttől Regécig több opció is van. Mivel egyetlen busz van hazafelé, amit el kell érni, ezért az útvonalon változtatok ha szükséges.
Az út során vízvéltelezéssel nem lehet számolni, ezért egyéni igényektől függően legalább 2,5-3 liter folyadékról (elsősorban víz) mindenki gondoskodjon magának. Esetlegesen Regécen lehet működő közkút, de erről nincs információm és a buszhoz való igyekvésben nem is biztos, hogy lesz idő kitérőt tenni.
Költségek tekintetében az oda és vissza út tömegközlekedésének költségével kell számolni.
Az autóval érkezők részére esetleg Encs lehet parkolási pont. Vagy Telkibánya, de ebben az esetben viszont Bekecs-kerttől egyénileg kell visszajutni, praktikusan a zöld sáv jelzésen Telkibányára.
A túrát helyenként elképzelhető, hogy haladósra kell fogni az egyetlen buszközlekedés elérése miatt.
A túravezető a résztvevők erőnlététől és az időtől függően változtathat az útvonalon.
A túravezető elérhetőségei: +36304961328, korozsjozsef092@freemail.hu
A túra útvonala: https://www.alltrails.com/explore/map/zempleni-utakon-latvanyok-utja-a7aeed7
Időpontváltozás: az eredetileg tervezett időpont helyett 3 héttel később, 2023.06.10-én lesz a túra!
Testneveléshez szükséges pontot, mivel aláíráspótló időszak, ezért még lehet szerezni.
Az Egyetemi kollégiumtól kisétálunk Miskolctapolcára. Onnan egy jelzetlen, majd a sárga jelzés mentén egy meredek kaptatón felmegyünk a Várhegyre, itt megnézzük a szép kilátást. Utunk továbbmegy a cementgyári szállítószalag mentén, és Miskolctapolca déli részén fordulunk el. Megtekintjük a Sziklakápolnát, majd a Hejő mentén visszasétálunk az Egyetem területére.
Ez egy kellemes 10km-s enyhe túra, kevésbé gyakorlott túrázók is könnyedén teljesíthetik.
A túra ugyan nem lesz hosszú, de érdemes készülni megfelelő mennyiségű folyadékkal, ennivalóval, réteges öltözködéssel, esőkabáttal.
A túránk első állomásaként megnézzük a romos állapotában is látványos kisnánai várat. A következő jelentős állomásunk a Domoszlói kapu, ami számos útvonal találkozási pontja. Több forrást is érintő csatangolás után elérjük az Ilona-patakot, amelynek völgyében ereszkedünk le Parádfürdőre. Útközben megtkintjük az Ilona-völgyi vízesést, ami hazánk legmagasabban lévő természetes vízesése.
A túra végén (amennyiben van rá időnk/kedvünk) megmászhatjuk a Vörösvár csúcsát, ami mintegy 1 km többlet távot és 110 m többlet magasságot jelent az eredetileg kitűzötthöz képest. A csúcsról szép kilátás nyílik a környékre.
A túra során nem érintünk településeket, vagy olyan helyet, ahol ki lehetne szállni. Több forrást érintünk, de kérdéses, hogy adnak-e vizet, úgyhogy mindenki hozzon magával kellő mennyiségű folyadékot.
A 18:02-es visszaindulási lehetőség az utolsó aznap, úgyhogy azt mindenképp el kell érnünk.
Kedvcsinálónak két fénykép, az első a kisnánai vár egy részét és a tájházat ábrázolja, a második pedig az Első-Tarnóca patak egyik vízesését.
FIGYELEM!!!
A metorológiai előrejelzés szerint szombat száraz lesz, ettől függetlenül mindenki, aki részt kíván venni a túrán készüljön úgy, hogy délután előfordulhat zápor/zivatar. Megfelelő cipő, esőálló felsőruházat, kamásli erősen ajánlott.
Frissítés 2023.06.07: a héten eléggé esős idő van, úgyhogy a várható sár miatt érdemes jobban figyelni a vízálló, magasszárú lábbelire. Ha túl nagy sár lenne, akkor a Várhegy megállót kihagyjuk, és helyette a Szenthegykereszti utcát célozzuk meg.
Időpontváltozás: az eredetileg tervezett időpont, 2023.05.20 helyett ekkor lesz a túra!
Testneveléshez szükséges pontot, mivel aláíráspótló időszak, ezért még lehet szerezni.
Az Egyetemi kollégiumtól kisétálunk Miskolctapolcára. Onnan egy jelzetlen, majd a sárga jelzés mentén egy meredek kaptatón felmegyünk a Várhegyre, itt megnézzük a szép kilátást. Utunk továbbmegy a cementgyári szállítószalag mentén, és Miskolctapolca déli részén fordulunk el. Megtekintjük a Sziklakápolnát, majd a Hejő mentén visszasétálunk az Egyetem területére.
Ez egy kellemes 10km-s enyhe túra, kevésbé gyakorlott túrázók is könnyedén teljesíthetik.
A túra ugyan nem lesz hosszú, de érdemes készülni megfelelő mennyiségű folyadékkal, ennivalóval, réteges öltözködéssel, esőkabáttal.