page-loader-image

Miskolci Egyetem Természetjáró Szakosztály

honlap borító kép
Kedves túrázók!
Kötelező jogszabály nélkül túravezetőink saját belátásuk szerint dönthetnek a túráik megtartásáról.
FONTOS KÖZLEMÉNY AZ EGYETEMISTÁKNAK!
Az aláírás feltételeihez szükséges pontozási rendszer megváltozik 2020 tavaszi félévtől.
Az új pontozás az Aláírás oldalunkon olvasható!
Olvasd el! A testnevelés aláírásod is múlhat rajta!
Találkozó: a Búza téri templom melletti parkolóban reggel 5:00 órakor.
A Gyalogtúra útvonala: Podlesok → Hernád-áttörés → Vöröskolos­tor-szakadék → Kiégett-völgy → Velky Kysel → Byarka (1058 m) → Klauzy → Biely Vody
Érkezés: Miskolcra 20-22 óra körül.
Leírás:

A túra költsége: 5800 forint.

Jelentkezési határidő: 2015. március 27.

 

Túránkat a Hernád-áttörés nyugati szakaszán kezdjük, amely egyben a legszebb része is, majd a rövid, de látványos Vöröskolostor szurdokon keresztül mászunk fel a kolostor romjaihoz. Innen a nemzeti park legrövidebb szakaszon járható, de mégis legszebb szurdokába teszünk kitérőt, a Kiégett-völgybe, majd a Velky Kysel szurdokában folytatjuk utunk. Felérve a fennsíkra megkezdjük az ereszkedést Fehérpatakra, ahol a Zejmári-szakadék bejárata is található.

Jelmagyarázat

Könnyű túra: könnyen járható utakon, ösvényeken tett kirándulás kis szintkülönbséggel. Viszonylag rövid és több pihenőpontot tartalmaz. Olyanoknak is javasolt, akik teljesen kezdők és egyáltalán nem sportolnak.
Közepes túra: 3-6 óra gyaloglás erdei utakon, sziklás ösvényeken. Az átlagos kondícióban lévők is könnyen teljesíthetik, de a végére már kellemesen elfáradnak. A túráink többsége ilyen.
Nehéz túra: egész napos, hosszabb túrák, sok szintemelkedéssel, lehetnek benne jelzetlen, vagy nehezen járható szakaszok. Fontos a jó erőnlét, jól bejáratott bakancs, néha a szédülésmentesség. Előfordulhat, hogy egy kicsit sietni kell amiatt, hogy elérjük az utolsó buszt vagy vonatot. De ezek a túrák sem okozhatnak gondot azok számára, akik rendszeresen túráznak, hiszen a komoly teljesítménytúrákhoz képest még ezek is könnyűnek mondhatók.
Aki szeretne valamit tenni az erdőért, annak az alábbi facebook csoportot ajánljuk figyelmébe, ahol a Bükktakarításokról kaphat információkat: https://www.facebook.com/groups/700128057153484/