Az eredetileg tervezett, egriekkel közös formában elmarad
– miután a várható zivataros idő miatt az eredeti túrát, amelyhez
csatlakoztunk volna, elhalasztották két héttel. Tartunk ahelyett
egy (vagy két) másik kácsi körtúrát, de sajnos mindenképpen
esős napon. Az appos előjelentkezésnek most kevés a jelentősége,
amiatt nem kell aggódni. (De azért jól jöhet, hogyha jelzed általa
a szándékodat vagy akár a határozott lemondást.) Részletek alább.
___
(A fent megadott táv- és szintadat csak hozzávetőleges.)
A zizzent időjárás miatt:
Egyelőre kétnapos túraeseményként szerepel a honlapon – és már
az appon is. Az első, szombati napon: nincs kizárva, hogy csak
3 pontos távot megyünk, pl. ha kora délutánra zivatar közeleg;
de ilyen esetben – ha van egy résztvevőnek elég türelme – még
behúzódhatunk valahova a 3 pontos táv vége körül, és a zivatar
elvonultát kivárva folytathatjuk, a 6 pontos túrához, bármikor
érünk is a végére (este fél 8-ig). Ha nem lett meg ezzel minden
jelentkezett hallgatónak az e hétre tervezett mennyiségű (3
vagy 6) pontja, vasárnap is tartanánk egy 3 és/vagy 6 pontos
sárdagasztó turnust, akár más útvonallal. De a két túranappal
együtt sem gyűjthető az eredeti terv szerinti, 6 pontnál több.
A csapásirányt az igények szerint, a rajtnál döntjük el (lásd a
választékot), lehetőleg tartva magunkat a 3/6 pontos kerethez…
[alább: táblázat – útvonalterv-opciók, táv km-ben, szint m-ben]

Lehetőleg a fenti A/B/C/D közül választanánk egyet szombaton,
majd egyet vasárnap reggel, az aznap megjelent résztvevőkkel.
___
Péntek délutáni aktualizálás: Bár a túravezető igyekszik mind
a két napon ott lenni reggel, az előrejelzések alakulása szerint
SZOMBATON csak 3 pontnyi (délelőtti) túrázásra sejlik reális
esély: délután 2 és 4 óra közé sejlik zivatarveszély, amelybe
semmiképp sem szeretnénk belemenni. Ilyen, rövid távval,
ha minden rendben alakul, délig, kissé jelentősebb fennakadás
vagy lassúság esetén pedig délután 1 óráig végeznénk, már ha
ezalatt továbbra is csak eső jön (komoly zivatarveszély nélkül).
A vasárnap (az előrejelzések szerint) kedvezőbb – akár
egy napon belüli 6 ponthoz is –, ha nem jön közbe új akadálya.
Tehát szombaton, ha lesz a rajtnál hallgató, akkor valószínűleg 3,
vasárnap pedig, ha lesz a rajtnál hallgató, aznap még 3 és 6 pontost
is csinálunk. De nagyon nagy sár lehet, főleg a csapadék után. Ebből
a szempontból a „B” útvonal tűnik nyerőnek (vasárnapra), valamint a
„C” visszajövős fele is aszfalttal indul; de lehetnek más szepontok is.
___
Sár és pocsolya garantált. Ehhez megfelelő túraBAKANCS viselése
kifejezetten ajánlott, lehetőleg kamáslival (nadrágszárvédővel).
(Aki ilyen időben félcipőben túrázna, az… gondolja meg jobban!)
Érdemes lehet betenni a hazautazáshoz váltócipőt váltózoknival.
Túrázáshoz inkább esőkabátot szokás javasolni, mint esernyőt.
[alább: időjárás-előrejelzési kép]

Vízvételezési lehetőség a távok elejénél és végénél található,
3 pontos szakaszonként egy liternél most nemigen kell több.
___
(Képek: 1.: Zsendice-barlang;
2.: talajviszony-illusztráció, Cserépváralja felé;
3.: bakancstakarítás egy túra végén)